Örökség – Anyukám mondta Cikk

Gourmet Fesztivál - Anyukám mondta

Hirdetés

Az elmúlt Gourmet fesztiválok egyik nagy kedvenc étterme az encsi Anyukám mondta. A Dudás testvérek idén sem hiányozhatnak a legnívósabb hazai gasztrofesztiválról. Szilárd és Szabolcs ennek örvén beszéltek arról, mi számukra az „örökség”, ami az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál vezérmotívuma lesz.

„Anyu mondta”, „anyám mondta”, „anyukám mondta” – ezek a szókapcsolatok gyakran hangzanak el a Dudás testvérek szájából, nem véletlen tehát, hogy éttermük az Anyukám mondta névvel indult Encsről hódító útjára és jutott el a világ egyik legmeghatározóbb gasztronómiai listájára, a La Liste-re, ahol több éven át is képviselte a hazai gaszronómiát. Mint ahogy évek óta a közönség egyik nagy kedvence az OTP Bank Gourmet Fesztiválon is, ahol idén ők is az “örökség” jegyében mutatják be kreációikat.

A Dudás Szabolcs és Szilárd számára fontos a környezetük, “a hely, ahol élünk, Abaúj, Zemplén, Tokaj. Itt találtuk meg a békét, a nyugalmat, amire nagyon nagy szükségünk van a mindennapi rohanás, megfelelés után” – vallják a testvérek, akik - elmondásuk szerint – ugyanúgy tudnak örülni egy pohár bornak, egy szelet kenyérnek vagy egy sült szalonnának, mint egy igazán nagy „műremeknek”. „Számunkra az az örökség amit együtt töltöttünk, együtt gondolkodva, együtt építve fel a közös dolgainkat” - mondják. És hogy mit hagynak majd örökségül, kiderül ebből a videóból: 

Gourmet Fesztivál 2022 jegyek, infók >>>

 

Gourmet Fesztivál

Kapcsolódó

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján Cikk

Gourmet Fesztivál 2024 A nők szerepe egyre láthatóbbá és meghatározóbbá válik a gasztronómiában, ezt hangsúlyozza idén a hazai gasztro szcéna legkedveltebb eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál, május 24-26. között, a Millenárison. A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból: kiváló é

B4 Brisket & Burger - Szaftos smash-burgerek a Bazilikánál Cikk

B4 Brisket & Burger A B4 Brisket & Burger megnyitotta kapuit a héten, és már most beállt a frissen felfutó smash-burger hullám élvonalába. A belvárosi gyorsétterem egyszerűségre és változatosságra törekszik, egy klasszikus, amerikai gyorséttermi élményt nyújtva a vendégeknek menüjével. Az árakat kedvező szinten t

Április 6-án ismét Winelovers Grand! Cikk

Winelovers Grand 2024 “Annyi kiváló bor van a világon, hogy ha életünk minden egyes napján új palackot nyitunk, akkor is egészen hosszú marad még a boros bakancslistánk. Egy ilyen esemény, mint a Winelovers Grand kiváló alkalom arra, hogy jó néhány tételt kihúzhassunk erről a bizonyos listáról.” A fenti idézet - amely

Közel 10.000 liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Cikk

Közel tízezer liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta. Az immár 8. alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztivál látogatócsúcsra is számít, ezért idén már a Várkert Bazár ad majd helyet a sörkedvelők kánaánjának. Rutinos sörfog