A világ első 'gyorstesztes' koncertjét tartja egy barcelonai klub Hír
Egyre több kísérlet indul annak érdekében, hogy valamilyen formában vissza lehessen terelni az életet egy biztonságos szórakozásokat sem nélkülöző mederbe. Nyilván ehhez jó megoldás lesz majd egy működő vakcina, de addig is elengedhetetlenek az olyan próbálkozások, mint a németek augusztusi kísérlete – amelynek hamarosan az eredménye is befut – vagy a spanyol Sala Apolo frissen bejelentett tesztje.
A barcelonai klub a gyors tesztek megjelenését használja ki, és október folyamán egy 1000 fős koncertet tartanak, amelynek a belépési feltétele a tünetmentesség, és egy helyben elvégzett negatív gyorsteszt lesz. A maszk és kézfertőtlenítő használata emellett még kötelező lesz, viszont már nem szükséges ügyelni a szociális távolságtartásra, azaz nem lesznek kordonok a tánctéren, kijelölt mozgási útvonalak vagy széthúzott ülőhelyek.
Hirdetés
A kísérlet célja – amellett, hogy újabb kapaszkodót adjon a szórakoztatóiparnak – hogy a gombamód szaporodó, nem ritkán az esetszámokat is komolyan megdobó illegális bulik helyett szervezett, ellenőrzött és amennyire lehet, biztonságos formában lehessen lazítani. Szorítunk.
A Sala Apolo klub hivatalos Facebook oldala >>>
Forrás: Sala Apolo, DJ Mag
Kapcsolódó
SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír
Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá
Elindult a SZIN 2025! Hír
Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét