A BMC-ben nyitja az új évadát Modern Art Orchestra Cikk

Hirdetés

A Modern Art Orchestra nem csak zenekar és nem csupán nagyszerű zenészek közössége. Egyben olyan inkubátor is, ahol a tagok mint kiváló zeneszerzők is teret kapnak az önkifejezésre. A kezdetek óta a zenekarban játszó komponisták és hangszerelők big bandre írt munkáit rendszeresen mutatjuk be szerzői koncerteken és sorra jelennek meg saját lemezeikkel a MAO diszkográfiájában. Évadnyitó műsorunk az ő szerzeményeiknek a gyűjteménye, ezzel engedünk bepillantást az évadban megrendezendő koncertjeink anyagába. A 2019/2020-as évadban olyan zenészeink műveit tűzzük műsorunkra, mint Ávéd János, Bacsó Kristóf, Subicz Gábor, Korb Attila, Cseke Gábor és Fekete-Kovács Kornél.

Az esemény azért is kiemelkedő jelentőségű, mert itt indul útjára a MAO Master Class programja. Az első hazai big band akadémia zeneszerzőknek az Artisjus jóvoltából valósul meg. Keretei között az évadban szeptembertől májusig egy-egy olyan zeneszerző művét mutatjuk be, – első alkalommal Daniel Hofeckert – akitől eddig még nem játszottunk darabot. Az akadémiának nyitott, regisztrációhoz kötött, szabadon látogatható alkalmai is lesznek, ahol betekintést engedünk a háttérben folyó munkafolyamatok különböző fázisaiba – ezeknek szintén a BMC ad majd otthont. Ahogyan az Évadnyitó koncertünkre, minden hallgatni vágyót ide is sok szeretettel várunk.

Közreműködnek:

  • Modern Art Orchestra

  • Fekete-Kovács Kornél – művészeti vezető

  • Hofecker Dániel – zeneszerző (MAO Master Class)

 

Modern Art Orchestra évadnyitó koncert további információk >>>

 

Modern Art Orchestra

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö