A brit Yonaka és a francia Halflives nyit az Asking Alexandria előtt a Parkban Hír
Hirdetés
Július 2-án nem fogunk unatkozni a Budapest Parkban: az 5 év után visszatérő Asking Alexandria előtt az NME által a következő nagy brit rockegyüttesnek kikiáltott Yonaka és a francia alternatív-rockban utazó Halflives játszik.
A Yonaka története Brightonban kezdődött, ott találkozott Theresa Jarvis énekesnő, Alex Crosby basszusgitáros, Rob Mason dobos és George Werbrouck-Edwards gitáros, a kémia pedig instant működött és hamarosan már együtt játszották fergeteges pop, rock és hip-hop ötvözte dalaikat. Ahogy a hírük szárnyra kapott, hamarosan azon kapták magukat, hogy az NME a következő nagy rockegyüttesként üdvözölte őket, országszerte pedig olyan zenekar előtt bizonyíthattak, mint a Fever333, a The Libertines, a Courteeners és a Bring Me The Horizon. Utóbbi csapattal közös dalt is kiadtak.
Az egyre növekvő rajongótáboruk még a zenekari tagok egymáshoz illő Yonaka-tetoválásait is lemásolta. Így minden készen állt, hogy berobbanjanak 2019-es debütáló albumukkal, amely a kritikusok elismerését is kivívta. A csapat azonban nem kényelmesedett bele a gyorsan jött hype-ba, leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy kiaknázzák a még bennük lévő lehetőségeket és tökéletesítsék stílusukat. Brightoni stúdiójukba visszavonulva végül megtalálták azt a szunnyadó belső hangot, amelyet mindig is kerestek és Seize the Power című 2021-es lemezük is már ennek a lenyomata. A Yonaka új dalokkal és magabiztosabban, mint valaha tér vissza Budapestre az Asking Alexandria előtt, hogy felforgassa a Budapest Parkot.
A július 2-i koncerthez csatlakozik a Halflives is. Az Olaszországban alakult, jelenleg Párizsban alkotó zenekar Linda Battilani énekesnő köré épülő alternatív rock zenekar, akik korábban az Icon For Hire-rel is turnéztak. Velük lesz hát teljes az este, garantálva a jó hangulatot, mielőtt a See What’s On The Inside című lemezével visszatérő Asking Alexandriát köszönhetnénk a nagyszínpadon.
Asking Alexandria koncert jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolódó
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Jön a Madách 2.0, újra akusztikus koncerttel készül az AWS Hír
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.
A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfel
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n