A Budapesti Tavaszi Fesztivál égisze alatt mutatja be új lemezét a Belau Cikk

Hirdetés

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmazták. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy instrumentális dallal jelentkezik, amely egy karibi szigeten született meg. A formáció nemrég zárta európai turnéját, tavasszal pedig új lemezt ad ki „Colourwave” címmel, amelyet április 18-án mutat be Budapesten, az A38 Hajón.

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW.

A második Belau lemez „Colourwave” címmel, márciusban lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül számos külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseken. Az ország legkeresettebb exportzenekara április 18-án, az A38 Hajón idézi meg a nyarat vadonatúj, 12 számot tartalmazó lemezével. A koncertet egyedi látvánnyal, nemzetközi vendégekkel, számos meglepetéssel színesítik.


Belau lemezbemutató koncert (2020 A38) jegyek >>>

 

Belau 

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö