A Smash Into Pieces decemberben Budapesten a Takida vendégeként! Cikk

Hirdetés

Két teltházas dániai koncerttel kezdte meg turnéját a látványos koncertjeiről és azonnal ható dalairól ismert Smash Into Pieces. A svéd Takida-val közös körút részeként december 2-án a Dürerben is fellép a titokzatos csapat, akik a friss albumukat is elhozzák a fővárosba.

A svéd srácok a lehengerlő élő teljesítmény mellett a közösségi médiában is igen erősek, ez pedig visszatükröződik a hallgatottsági adataikon is: a különböző digitális felületeken nagyjából félmillióan keresik fel a dalaikat havonta, naponta pedig mintegy 150 000 streamet tudhatnak maguknak, így nem véletlenül tartják őket az egyik legújítóbb és legizgalmasabb feltörekvő rockzenekarnak Svédországban.

A színpadi rutinnak sincsenek híján, hiszen az évek során olyan együttesekkel turnéztak együtt, mint az Amaranthe, az Alter Bridge, a Halestorm vagy a Hardcore Superstar. A rejtélyes dobos (The Apocalypse DJ) vezette banda a mostani turnéjára két honfitárs formációt (Takida, Writing the Future) hoz magával, és így vonják uralmuk alá a Dürer Kertet is december 2-án.

A Smash Into Pieces néhány hete jelentette meg a negyedik albumát (Evolver), amely minden eddigi munkájuknál könnyebben emészthető, és egyenlő arányban tartalmazza a rock, a pop és az elektronika alkotóelemeit. A lemezre olyan azonnal ható szerzemények kerültek fel, mint a szaxofonnal dúsított Like This!, a zongorás, nagyívű Paradise, a balladisztikus My Beast, a keleties dallamokkal fűszerezett Hall of Fame, a könnyed és lendületes Ride With U, vagy pedig a komoly témát boncolgató, klipes In Need of Medicine.

  • Jegyárak: 4900 / 5500 / 5800 Ft 
  • Fellépők: Takida, Smash Into Pieces, Writing The Future

 

Takida és Smash Into Pieces koncert jegyelővétel >>>

 

- Sony Music -

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö