Acres koncert 2019, Budapest - vendég: Parting Gift, Tripsitter Esemény

Hirdetés

Magyarországra is elhozza a  nyáron megjelent, Lonley World című lemezét az újvonalas brit post-rock egyik friss zászlóhordozója, az Acres!   

A Lonely World lemezen minden apró mozzanatnak megvan a jelentése és a motívuma a durva breakdownoktól kezdve a pop-punkba hajló melódiákon át az érzelmektől feszülő dallamokon át. Az Acres sikere új énekese, Ben Lumber érkezésével kezdett igazán felívelni 2015-ben. A zenekar számára fontos, hogy a szövegeik üzenetében mindenki megtalálhassa a reményt, Ben szövegei pedig tökéletesen passzolnak ehhez: “Ben valószínűleg a zenekar legjobb “eszköze”, sokkal vonzóbb, mint bárki, akink korábban volt” – meséli Alex Freeman, alapítótag, gitáros.- “És nagyon jól bánik a szavakkal, remek történetmesélő. Van olyan, hogy van egy rossz napja, ír róla egy dalt, amire az emberek úgy reagálnak, hogy “Wow, ez rólam szól.”

“Szeretek olyan dalokat írni, melyekhez mindenki tud csatlakozni” – Ben elmélkedik. “Nem akarom, hogy túl személyesek legyen és az emberek azt gondolják “mi a fene ez”, de sok ember tud hozzá kapcsolódni és akkor a zenekarhoz is kapcsolódnak, mert tudják, nem ők az egyetlenek, akik ilyenen mennek keresztül.”

Az énekes elmesélte, hogy inspirációi között volt egy barátja története is, aki mindenét elveszítette egy lány miatt. Amikor egy sörözés közben vigasztalta, a barátjától hangzott el az a mondat, hogy “ez egy magányos világ”, ami egyből ihletett adott a szövegekhez. De nem csak a címhez szerezte Ben az inspirációt a valós életből. A Medicine című szám például a szorongással és a depresszióval foglalkozik, ezen keresztül próbálja megérteni Ben azokat, akik ilyenen mennek keresztül. Mint mondja, a családjában nagyon sokan küzdenek depresszióval.

A csapat az augusztus 9-én napvilágot látott korong anyagát az ősz elején, szeptember 11-én prezentálja majd a hazai rajongóknak a Dürer Kertben, két remek zenekar, a szintén brit földről érkező Parting Gift és az Ausztriából hozzánk is átnéző Tripsitter társaságában.

  • Jegyár:  3900 / 4500 Ft

  • Fellépők: Acres, Parting Gift, Tripsitter

  • Szervező: Dürer Kert, New Beat

 

Acres koncert jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze