Óriási ütemben fogynak az Aerosmith jegyek! Hír
Hirdetés
Megkezdődött a budapesti Aerosmith koncert belépőinek teljeskörű értékesítése, és ahogyan már az elmúlt két napban a regisztrált Live Nation tagok elővásárlásaiból is sejteni lehetett, ma megindult az igazi roham, és az első óra után már vannak olyan szektorok ahol csak pár darab belépő elérhető, illetve a kiemelt állójegyek többsége is elfogyott.
Úgy tűnik, a rajongóknak nem érdemes várni a jegyek beszerzésével, ha nem akarják kihagyni ezt a megismételhetetlen élményt, az Aerosmith koncertjét 2020. július 24-én a vadonatúj Puskás Arénában. A világ egyik legsikeresebb rockbandája mindenhol hasonló érdeklődésnek örvend, azokban a budapesti fellépésük kiemelt figyelmet kap, hiszen 26 év után térnek vissza Magyarországra.
Aerosmith koncert további infók és jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolódó
SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír
Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá
Elindult a SZIN 2025! Hír
Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét