Alestorm koncert Debrecenben - a Dalriada lesz a hazai vendég! Esemény

Hirdetés

A kalózmetalos - már csak kicsit - skót ALESTORM pontosan egy hónap múlva turnéra indul az izlandi viking / folk metalos SKÁLMÖLD társaságában. A Skalstorm European Tour MMXVIII.címre keresztelt körút első állomása ráadásul igen különleges lesz, hiszen a zenekarok először adnak itthon klubkoncertet Budapesten kívül. A nyitóbulira Debrecenben, a Lovardában kerül sor november 25-én.

Az ALESTORM nyári Rockmaratonos bulija után tér vissza, míg a SKÁLMÖLD Sorgir címmel októberben megjelent ötödik lemezét, a 2016-os Vögguvísur Yggdrasils album  folytatását hozza el hozzánk, ráadásul a két zenekar 7 éve nem turnézott együtt, úgyhogy a zenészek épp úgy izgatottan várják a közös koncertezést. 

Most már az sem titok, hogy a hazai buli különleges vendége a soproni, folk metalos DALRIADAlesz, aki a gyakran közönség - és zenekar - kedvencként emlegetett Szelek album megjelenésének 10 éves évfordulóját ünnepli, és a korábbi, budapesti koncerthez hasonlóan Debrecenbe is speciális, a lemez dalaira épülő műsorral érkezik.

  • Jegyárak: 4999 / 5999 Ft
  • Fellépők: Alestorm, Skálmöld, Dalriada

 

Alestorm koncert, Debrecen jegyelővétel >>>

 

- Hammer Concerts -

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát