Alice Merton koncert az A38 Hajón 2018.02.28, szerda

alice_merton_koncert_2018_a38_fejlec

Alice Merton örök utazó, akinek egyetlen otthona a színpad. Erről, megtett útjáról szól a fiatal énekesnő első slágere, a közel ötvenmillió megtekintést számláló ‘No Roots’ is, ami viharos sebességgel hódította meg a Billboard listáját, a rádiókat, majd Európa showcase fesztiváljait is. Következő, 2018-as Európa-turnéja pedig feltehetően az utolsó alkalom lesz, hogy Alice-t klubokban láthassa egyre gyarapodó közönsége, így a februári A38-as bemutatkozása önmagában is egyszeri eseménynek ígérkezik.

Hirdetés

24 év, 12 költözés: bármilyen nomádul is hangzik, Alice kiskorától folyamatosan úton élt, alkotott és létezett. Az Amerikában született, Kanadában felnőtt és Németországban tanult Alice Angliában érezte késznek magát arra, hogy dalokban fejezze ki magát. Mivel alkotói alapélménye is az őszinteség, ami a No Roots honvágytalanságában is megjelenik, eleinte szülei tették fel neki a kérdést: “Biztos, hogy szeretnéd ezt megosztani a világgal?” - amire az énekesnő is kellemesen emlékszik vissza, hiszen az ötéves kora óta zongorázó Alice hamar átpártolt Rachmaninoffról a The Killersre. A saját kiadót alapító szerző - a Paper Planes, mint név, a kapcsolódó M.I.A. dal előtt tiszteleg - minden értelemben a maga ura, és ez az elemi őszinteség az, ami meghatározza saját dalait is, valamint ezt tekinthetjük világméretű sikerének kulcsaként is. A ‘No Roots’ sikere egyébként is példátlan volt, hiszen hetek alatt platina fokozatot ért el Franciaországban, és bearanyozódott Németországban, valamint Ausztriában is, februári Európa-turnéját pedig egy amerikai klubkör előzi meg, ahol már most teltházas plecsnikkel frissül az énekesnő turnéplakátja.

2017-ben Alice Merton Európa és Amerika klubjaiban is bizonyított már: egyetlen EP-jével kiérdemelte a legfontosabb fesztiválok és showcase-ek figyelmét, első nagylemezét pedig már most nagy várakozós előzi meg. Emiatt is vagyunk biztosak abban, hogy vissza nem térő lehetőség lesz intim klubhangulatban látni egy ennyire reményteli énekhangot, aki jó eséllyel hatalmas sztárrá nőheti majd ki magát a következő években.

 

Alice Merton koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: A38

Kapcsolat

  • Alice Merton koncert 2018 időpont:
    Kezdete:
    2018 Feb 28 20:00
    Vége:
    2018 Feb 28 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    Petőfi híd ,
    1111 ,

Kapcsolódó

Queens of The Stone Age koncert 2025, Budapest Park Esemény

Queens of The Stone Age koncert 2025 dátum

2025 Jul 19
Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében. A Queens of the Stone Age zenekart Joshua Homme alapította az 1990-es években Palm Desertben, Kaliforniáb

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest Esemény

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 20
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb sl

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park [vendég: Zóra] Esemény

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 21
A hétszeres GRAMMY®-díjas énekesnő és dalszerző 2025-ös koncertkörútjának állomásaihoz Franciaország és Olaszország mellett Magyarország is csatlakozik, Alanis Morissette július 21-én lép fel a Budapest Parkban! Alanis Morissette 1995 óta a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalsze

Machine Head koncert 2025, Budapest [vendég: Fear Factory] Esemény

Machine Head koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 24
A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a Machine Head 2025 nyarán nagyszabású turnéval tér vissza Európába. A kontinens legnagyobb fesztiváljai mellet néhány exkluzív önálló koncertet is ad, amelyek közül az egyik állomás a Barba Negra lesz július 24-én. Robb Flyn és csapata legújabb, 202