Arany 201 - Ünnepi est a Kalákával és barátaikkal Esemény

Hirdetés

A Kaláka tagjai az együttes megalakulása óta zenésítenek meg Arany János verseket, sőt, 1969-ben a bemutatkozó koncertjükön is műsorra tűzték az Egri leány című ballada egyik részletét. A hetvenes években már nagyobb kompozíciók is születtek, hogy csak a legismertebbeket említsük: A walesi bárdok, Bajusz, Zách Klára, Tetemrehívás… 

1978-ban a Radnóti Színpadon Mondok, mondok éneket című estjük első felét teljes mértékben a költőnek szentelték (a második részben Weöres Sándor dalokat énekeltek.) A 1981-ben Erdély nagy magyar városaiba is ellátogattak, az első turné első állomása éppen Nagyszalonta volt. Azóta az Arany-dalok egyre csak szaporodtak, több fel is csendült a különböző lemezeiken. 2001-ben jött ki a Családi kör CD, a 2004-ben elindult Hangzó Helikon sorozatban pedig 2007-ben megjelent a Kaláka - Arany János kötet Kass János illusztrációival, melyből több ezer példány lelt gazdára. A tavalyi ünnepi évre az új, tartalmában bővített kiadás is elkészült.

Arany-év a Kalákával

2017-ben a Kultúra Napja alkalmából meghívták a Kalákát Bécsbe az Arany-estjükkel, s kezdetét vette egy élményekben rendkívül gazdag széria. Még március 2-án, az Arany-év ünnepélyes megnyitóján az Erkel Színházban léptek fel A walesi bárdokkal. Sok itthoni koncert mellett (Pécs, Balatonfüred, Balatonboglár, Miskolc, Eger, Békés, Gyula, Harkány, Mátészalka, Budapest -PIM Szabadtéri színpad) a szomszédos országokban is muzsikáltak, olyan magyarlakta településekre vitték el műsorukat, mint Királyhelmec, Zenta, Marosvásárhely, Kolozsvár vagy Élesd.

Arany 200 című koncertprogramjukkal jártak Észak-Európában, pontosabban Oslóban és Koppenhágában. Ősszel pályázati támogatásnak köszönhetően olyan felkéréseket is el tudtak fogadni, melyek e segítség nélkül nem jöhettek volna létre. Így bemutathatták műsorukat Tokióban, Szöulban, Ausztráliában, Amerikában, Németországban és Indiában. Játszottak a diaszpóra magyarság körében, helyi fesztiválokon, s magyar szakos diákoknak a kinti egyetemeken Indiába velük tartott Szabó T. Anna, aki angolul tartott kis előadást a költőről és a Kaláka által megzenésített Arany-versekről. Részt vettek Új-Delhiben a hindi nyelvű Arany János kötet bemutatóján is.

Közreműködnek:

  • Kaláka együttes
  • Kováts Kriszta, Farkas Gábriel, Szirtes Edina Mókus, Fool Moon,
  • Keönch László, Fekete János Jammal, Nana Vortex, Hungarian FolkEmbassy, Huzella Péter, Csík János, Dresch Mihály, Szabó T. Anna, Lackfi János,
  • Bacsa Ildikó, Hegedűs D. Géza, Tóth Norbert Márk,
  • Balogh Kálmán, Jankovics Marcell, Cakó Ferenc,
  • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával

 

Sajtóanyag: Kaláka együttes
Fotó: Lajtos István

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2018 Mar 02 19:00
    Vége:
    2018 Mar 02 22:00
    Pesti Vigadó:
    Budapest ,
    Vigadó tér 2 ,
    1051 ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg