As I Lay Dying koncert 2019, Budapest - vendég: Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King Esemény

Hirdetés

Tavaly teljes lendülettel visszatért az As I Lay Dying, ráadásul nem csak a színpadok bontásnak állt neki a csapat 2018-ban, de piszok jó új zenéket is hozott, ennek eredményét pedig idén már mi magyarok is megkapjuk!

Az albumokon és élőben is irgalmatlanul bika produkcióról híres formáció 2019. október 7-én érkezik majd Budapestre, a Barba Negrába ráadásul ha ez nem volna elég, egy iszonyatosan erős kíséretet is hoznak magukkal, hiszen velük érkezik még a Chelsea Grin, az Unearth és a Fit For A King is!

8 év kihagyás után, október 7-én érkezik ismét Budapestre az As I Lay Dying, amelyben egy igen komoly kényszerpihenő is volt, mivel az énekes, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült. Szabadulása, és az együttes újjáalakulása után Lambesis úgy nyilatkozott, hogy élete egyik fő feladata ebben a helyzetben, hogy megpróbálja jóvátenni azokat a károkat, amelyeket korábbi tetteivel okozott, és hogy segítse azokat, akik valamilyen függőségben szenvednek.

Az csapat 2018 nyarán adta első, újjáalakulás utáni koncertjét, amit télen egy rövid amerikai és európai turné követett, méghozzá a klasszikus felállásban. A zenekar maga is egységesen kiáll mindenféle erőszak ellen, és abban hisz, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni. Tavaly egy új kislemezt is kiadtak, My Own Grave címen, ami a 2012-es Awakened óta az első friss szerzeményük.

  • Jegyárak: 8900 / 9900 Ft

  • Fellépők: As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King

  • Szervező: Concerto Music

 

As I Lay Dying koncert jegyek >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze