Flogging Molly koncert 2019, Budapest - vendég: Russkaja Esemény

Hirdetés

Óriási kelta punk buli kerekedik július 3-án a Budapest Parkban, ahová ezen az estén az ír kocsmapunk egyik legautentikusabb zenekara, a Los Angeles-i Flogging Molly veszi majd magát, és engedik szabadjára azt az őrületes koncerthangulatot, amit csak a zseniális frontember, Dave King és csapata tud!

Az 1997-ben alakult Flogging Molly ötlete Dave King frontembertől származik – ő korábban a Fastway nevű metálbandában együtt zenélt a Motörhead tavaly elhunyt gitárosával, „Fast” Eddie Clarke-kal. A zenekar első kiadvány érdekes módon rögtön egy élő felvétel volt: az Alive Behind the Green Door című lemezt abban a Molly Malone nevű bárban rögzítették, ahonnan végül a zenekar a nevét is kölcsönözte.

A banda inspirációi közt olyan zenekarokat emleget, mint a Green Day, a Pogues vagy éppen a Clash – utóbbi frontemberének, Joe Strummernek dedikálták Within a Mile of Home című 2004-es lemezüket is. A Flogging Molly mindamellett, hogy az évek során hat stúdióalbumot adott ki, saját bevallása szerint mindig is inkább koncertzenekarnak számított. Nem csoda, hiszen bulijaikon olyan csodálatos energiákat szabadítanak fel, amitől a tömeg egy emberként tombol a tánctéren.

„Az egy dolog, hogy mi alapvetően egy pozitív üzenetű zenekar vagyunk, de amikor az emberek eljönnek a koncertjeinkre, hogy az életet ünnepeljék, akkor bizony nem csak a jó oldaláról van szó. Ahhoz a rossz dolgokról is szólnia kell, hogy valóban azt mondhassuk, ez az élet.” – mesélte Dave King a zenekar legutóbb megjelent, 2017-es Life is Good című sikeralbumáról.

A Flogging Molly tehát egy igazán egyedülálló, a punk és a hagyományos ír zene metszéspontjában született zenét, illetve egy garantáltan őrületes, az egész Budapest Parkot megrengető és megtáncoltató koncerttel érkezik július 3-án! Ráadásul már a melegítéstől is a plafonig pörög a hangulat, ugyanis a Russkaja fűti majd fel a Parkot a Flogging Molly előtt

  • Jegyár: 5999 / 6999 / 7999 Ft

  • Fellépők: Flogging Molly,Russkaja

  • Szervező: Budapest Park, New Beat

 

Flogging Molly koncert jegyek >>>

 

Budapest Park

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí