Heaven Street Seven koncert 2021, Budapest Park [ 25 éves jubileum ] Esemény

Hirdetés

A HS7 egy különleges koncertre áll össze a Budapest Park színpadán, ahol huszonötödik jubileumukat ünneplik. Július 16-án egy közös időutazásra invitálnak, de hangsúlyozzák: ez egy egyedi, megismételhetetlen kirándulás a HS7 történelmébe, amelynek itt újból pont kerül a végére.

Az 1995-ben alakult öttagú HS7 kezdetben angol nyelven írta dalait, a fordulópont pedig 2000-ben érkezett. Ekkor jelent meg Cukor című nagylemezük, amely már kizárólag magyar nyelvű szerzeményeket tartalmazott. A HS7 innentől kezdve a hazai alter-szcéna egyik legkiemelkedőbb és legkiválóbb zenekarává vált, két-három évente ontották magukból az albumokat olyan korszakos slágerekkel, mint a Hol van az a krézi srác?, a Sajnálom, a Márta, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Mikor utoljára láttalak vagy a Dél-Amerika. Közönségükkel együtt a hazai- és nemzetközi elismeréseik is gyarapodtak, nyertek például Fonogram-díjat és komoly nemzetközi elismerésben is részesültek a cannes-i MIDEM Fesztiválon.

Nemcsak a hazai klub- és fesztiválszíntér elengedhetetlen szereplőivé váltak, de több sikeres nemzetközi turnét is maguk mögött tudhattak. A HS7 tehát lényegében mindent elért, amire egy magyar zenekar vágyhat. Ez a gondolatiság állt a csapat életének legnagyobb döntése mögött: 2015-ben úgy érezték, húsz év együtt zenélés után ideje pontot tenni a történet végére. 2015. augusztus 1-jén tehát egymástól és közönségüktől is elbúcsúztak egy nagyszabású Parkos koncerten.

A HS7 tagjaiban (Szűcs Krisztián énekes-gitáros, Ábrahám Zsolt gitáros Takács Zoltán Jappán billentyűs, Németh Róbert basszusgitáros, Orbán Gyula dobos) a huszonötödik évfordulójuk apropóján fogalmazódott meg az igény a közös ünneplésre. Összesen tehát két koncert erejéig leporolják terjedelmes és slágerekkel tűzdelt életművüket, de hangsúlyozzák: innen tényleg nincs tovább. 

  • Jegyár: 3999 / 4999 / 5999 Ft

  • Terasz jegy: 9999 Ft

  • Fellépők: Heaven Street Seven, DJ Izil

HS7 koncert (2021 Budapest Park) jegyek >>>


* * *

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze