Kistehén koncert 2020, Budapest Park [ búcsúkoncert ] Esemény

Hirdetés

A Kistehén tagjai közel húsz év zenélés után úgy döntöttek, befejezik a közös játékot. Azonban mielőtt végleg elköszönnének közönségüktől, a záróévben még megmerítkeznek a nyárban és a fesztiválokban. A Kistehén utolsó budapesti koncertje július 30-án lesz a Budapest Parkban. Aztán ezt is elviszik magukkal.

A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, majd hívta életre két évvel később a Kistehén zenekart. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét albumot jelentettek meg, turnéztak Európában és Amerikában és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó vagy a legutóbbi nagylemezük címadó dala, a Bocsánat. Amellett, hogy dalaikat a mai napig rendszeresen idézik, több díjat is beszedtek itthon és külföldön, számos válogatáslemezre felkerültek a nemzetközi zenei porondon. Hamisíthatatlan, pörgős koncertjeik, a humort és az abszurditást sem nélkülöző társadalomérzékeny szövegeikkel, szabad, játékos előadásukkal, közvetlenségükkel gyakran jelentették csúcspontját az átmulatott éjszakáknak.

Szép volt mind, és igaz, de most a csapat tagjai úgy döntöttek, ideje továbblépni és az eddigi egyik legszabadabb lemezükkel befejezni a Kistehén történetét. A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett: úgy érzik, a Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, egyénileg pedig szeretnének új játszóterek után nézni, szóló- illetve egyéb zenekari projektjeikbe átvinni a kreatív energiáikat. Egymást és a közös játékot azonban töretlenül szeretik és tisztelik. Így a szomorú lezárás helyett inkább a vidámságra helyezik a hangsúlyt és a záróturnén is az a cél, hogy mind a zenekar, mind a közönség még utoljára jót mulathasson a Kistehén koncertjein a Bocsánat dalaival és természetesen a legnagyobb slágerekkel. Azaz utoljára még együtt bulizhatunk Márkóval, Ferivel, Szájbergyerekkel és a Szomjas nőkkel, mielőtt még mindent elvinne a szél. A Kistehén legénységével a nyáron még néhány fesztiválon találkozhatunk, majd július 30-án, a Budapest Parkban végleg pontot tesznek a történet végére vendégeik társaságában. 

  • Jegyár: 2499 / 3499 / 4499 Ft

  • Fellépők: Kistehén, ...

 

Kistehén búcsúkoncert jegyek >>>

 

* * *

Kiemelt Budapest Park események a 9. szezonban:


Budapest Park jegyek >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze