Nyit a Budapest Park: a város egyik legnagyobb kerthelyiségévé alakul át a klub Cikk

Budapest Park nyitás

Hirdetés

Ha egyelőre nem is megszokott formában, de május 28-án délután kinyit a Budapest Park! Bár a koncertélmények begyűjtéséig még várnunk kell, a szabadtéri lazulás lehetőségét megkapjuk a placcon, ugyanis egy hatalmas, ingyenesen látogatható kerthelyiséggé alakul át a klub.

E rendhagyó formában egyelőre június 6-ig látogathatjuk a Parkot – tekintsük ezt afféle tesztüzemnek – délután 4 óra és este 23 óra között, és természetesen az aktuális helyzethez illő játékszabályok lesznek érvényesek. Ennek része, hogy a szervezők tágas elrendezéssel, rendszeres fertőtlenítéssel, kézfertőtlenítők kihelyezésével gondoskodnak a megfelelő környezetről, valamint padlójelzések és infografikák is kikerülnek majd. Amit pedig a vendégektől kér a csapat:

  • Hozzatok magatokkal szájmaszkot!

  • Fizetéskor, amennyiben módotok van rá, az érintés nélküli kártyás fizetést válasszátok.

  • Rendelésnél is tartsátok a távolságot, kövessétek a padlóra helyezett mintákat.

  • Az asztalok között is tartsátok a 1,5 méteres távolságot. Ha szükség van rá, kérjétek kollégáink segítségét.

  • Ülőhelyeteken fogyasszátok el italotokat, a pultnál való tömörülés elkerülése végett.

 

A ParkKert hivatalos eseménye >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

100 különleges Mercedes, 100 izgalmas történet Cikk

Classic Car Show & Expo 2024 - Mercedes A világ egyik legdrágább Mercedes-e, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott Merci is látható április 20-21-én Szegeden, a mintegy 100 különböző, ma már klasszikusnak számító Mercedes-t kiá

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Előzd meg 2024-ben is a Fogaskerekűt! Cikk

Előzd meg a Fogaskerekűt 2024 Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, amikor tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt t

Március 17-én érkezik az I. Turbina Merch Fesztivál Cikk

I. TURBINA MERCH FESZTIVÁL Március 17-én (vasárnap) egy gigantikus merchvásárt tart a Turbina, ahol ismert zenekarok, fesztiválok, klubok és más zenei szervezetek árulják együtt az idei és korábbi években készített merch termékeiket. A kapu nyitva áll a rajongók, a szakma és a sajtó előtt egyaránt. A rendezvényen való részv