A Budapest Parkban ünnepel az 50 éves Vágtázó Halottkémek Cikk

Vágtázó Halottkémek

Május 9-én több mint egy évtizedes kihagyás után újra a Budapest Park színpadán a Vágtázó Halottkémek, akik ráadásul ötvenedik (!!) jubileumukat és az év elején megjelenő, Fellázad A Semmibe Vett Öröklét című lemezüket ünneplik egy különleges szeánsszal. Ha mindez nem lenne elég, az estét a Platon Karataev nyitja, akik áprilisban megjelenő Napkötöző című új albumukat mutatják be ezen a különleges eseményen.

A két zenekar közötti kapcsolat szoros, szinte generációs jellegű. A Platon Karataev egyik alapító-frontembere, Czakó-Kuraly Sebestyén ugyanis a VHK egyik alapító tagjának, Czakó Sándornak a fia, aki bár már nem tagja a zenekarnak, meghatározó szereplője volt a VHK korai éveinek. Ez a zenei örökség pedig valahol mélyen megjelenik a Platon Karataev munkásságában is, akik többek közt egy dupla feldolgozással (Halló, mindenség és Aláírhatatlan történelem) tisztelegtek a kultikus zenekar előtt.

Hirdetés

Bár a VHK és a Platon más-más utat jár be, a mondanivalójuk hasonló alapvetésekre épül. Mindkét formáció dalai a személyes és egyetemes létezés kérdéseit feszegetik, csak más formában. A VHK az eksztatikus improvizációban, míg a Platon Karataev a líraibb, intellektuális megközelítésben kalandozik az Én-en túli tartományokban, és keresi az egyetemes perspektívát. Kicsit másképp, de mindkét zenekar az ember felől tekint a kozmoszra, és a kozmosz felől az emberre. Ez az a közös szál, amely összeköti őket, és amely meghatározza ezt az egyedülálló eseményt is.

A VHK és a Platon Karataev közös estéje tehát nemcsak egy zenei program hanem egy generációs, kulturális és filozófiai párbeszéd is, amely az 50 éves VHK  és az új lemezét a Nap köré építő Platon Karataev történetének is kiemelkedő mérföldköve.

A jegyértékesítés január 16-án 10 órakor indul.

 

Budapest Park

Kapcsolódó

Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk

Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel

80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk

A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban

Söndörgő 30 - őrületes buli a Dürer Kertben Cikk

Söndörgő 30 30 éves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben. A Söndörgő három évtizede alakult, a zenekar születésekor a mai tagok még gyerekek