Budapesten koncertezik Macy Gray Cikk
Hirdetés
Csúcsformában, tele energiával és egy hamarosan megjelenő új album dalaival tér vissza Európába az egyik legismertebb soul és R&B énekesnő, Macy Gray. A Grammy-díjas művész október 24-én az Akvárium Klubban a The California Jet Club formációval, vagyis Tamir Barzilay dobossal, Billy Wes billentyűssel és Alex Kyhn basszusgitárossal lép színpadra.
Az amerikai Macy Gray az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb soul és R&B énekesnője, akinek jellegzetes, reszelős énekhangja szinte a védjegyévé vált. Első albuma, az 1999-es On How Life Is világszerte óriási sikert lett. Legismertebb dala, az I Try több országban is vezette a rádiós listákat, majd Grammy-díjat is hozott az énekesnőnek.
Az azóta eltelt időben tíz stúdióalbum, négy további Grammy-jelölés, Los Angelesben alapított saját zeneiskola, valamint számos együttműködés jellemzi Macy karrierjét. Többek között dolgozott a The Black Eyed Peas-szel, Santanával, Fatboy Slimmel, Zuccheróval és Marcus Millerrel is. A mozirajongók pedig többek között a Training Day-ben, a Pókemberben, a Scary Movie 3-ban is láthatták. Október 24-én hamarosan megjelenő tizenegyedik stúdióalbumának dalaival és ikonikus slágereivel érkezik Budapestre az Akvárium Klubba.
Macy Gray koncert jegyek >>>
* * *
Kapcsolódó
A művészet a Dunakanyarban nyaral - június 20-án startol a VéNégy Fesztivál Cikk
Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra a június 20. és 23. között megrendezésre kerülő VéNégy Fesztivál. A színházi és zenei produkciókon túl kreatív alkotói workshopok, sportprogramok, táncház, exkluzív vezetett gyárlátogatás, szépségműhely
Fenntartható fesztiválélmény a SopronFesten Cikk
Méretében és jövőbeli céljaiban is „emberi léptékű” fesztivál, az ellátási lánc lerövidítése érdekében helyi termelők és vállalkozók támogatása, a vendéglátás karbonlábnyomának csökkentése, a kerékpáros és közösségi közlekedés preferálása - a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a Sop
Pályázz és mutasd be alkotásodat a Fishing on Orfűn! Cikk
A zenei programok mellett 2024-ben számos képzőművészeti projekt valósul meg a Fishing on Orfűn, ezek közül elsőként egy nyílt pályázatot hirdetnek képzőművészek számára, a tét a fesztiválon való megjelenés. Az idei Fishing on Orfű fő nemzenei témája a képzőművészet, ezért is lett Gyönyörök kertj
Teljes a 9. Kerekdomb Fesztivál programja Cikk
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja a látogatókat ebben az évben is Tállyára, hogy együtt köszöntsék az őszt. A fellépők között szerepel az Analog Balaton, az Anna and The Barbies, az Aurevoir., a Carson Coma,