Clutch koncert az Akvárium Klubban (Minden jegy elkelt) Akvárium Klub, Budapest

clutch_koncert_fejlec

Nyáron sem maradnak fülledt klubbuli nélkül a minőségi stoner rock szerelmesei, hiszen az A38 Hajó jóvoltából végre Budapestre látogat az elmúlt húsz év egyik legmeghatározóbb rockzenekara, a minden értelemben megkerülhetetlen és állandóan megújuló erőmű, a Clutch, akik fesztiválturnéjuk ideje alatt egy exkluzív klubkoncerten mutatkoznak be majd Magyarországon június 6-án az Akvárium Klubban

Hirdetés

Bár Neil Fallon frontember orgánuma, szakálla és színpadi kiállása a végtelenségig összefonódott a Clutch-csal, kevesen tudják, hogy valójában ő volt az egyetlen később érkezett tag a marylandi zenekarban. Ez azonban semmit sem vont le abból az útból, amit 1991 óta egyedülálló módon jár végig a bluesos, pszichedelikus hard rock elemektől sem idegen stoner rock zenekar. Persze hálátlan dolog pusztán egyetlen műfaji kategória ernyője alá beerőltetni a Clutch tizenegy – nem mellesleg egytől-egyig hibátlan – sorlemezét, főleg, hogy a markáns arculaton túl a legmeghatározóbb kapocs az az önfeledt, kötetlen jammelős atmoszféra, ami végtelenül emberivé, sodróvá és átélhetővé teszi a komótosan kibontakozó, minden értelemben utaztató hatású dalokat. Ha nagyon szükséges, három korszakra érdemes bontani a Clutch működését: a kezdeti útkeresésre, amiben a zenélés és a rockzene kötetlen szeretete formálhatta ki a zenekar semmi máshoz nem hasonlítható, unikális hangzásvilágát; a mainstream áttörésre, amit a saját kiadó megalapítása koronázott meg a Weathermaker életrehívásával; és az azt követő alkotói kiteljesedésre, ami a legutóbbi két lemez erőteljes, önazonos rockzenei kinyilatkoztatásában érhető tetten. A Clutch tizenegyedik nagylemeze, a Psychic Warfare 2015 októberében jelenhetett meg, és Neil Fallonék két éve turnéznak vele a világ körül – a siker korántsem véletlen, hiszen a Philip K. Dick által megihletett album kétségkívül az életmű egyik ékkövévé válhatott már a megjelenést követően.

Persze aki már láthatta az elmúlt években a Clutch-ot élőben, pontosan tudja, hogy a zenekar élőben is örömzenél, felölelve a teljes életmű legemlékezetesebb pillanatait – és már emiatt is garantálhatjuk, hogy a Clutch első hazai koncertje – pláne klubkörnyezetben – az év feltehetően legintenzívebb élménye lesz majd, minden rajongó valóra vált álma, ahol sem hangerőkorlát, sem kordon nem áll majd a zenekar és a közönség közé.

  • Jegyár: 5900 / 6900 Ft
  • Fellépők: Clutch, Red Swam

 

A koncertre minden jegy elkelt! 

 

Szöveg: A38

Kapcsolat

  • Clutch koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 06 20:00
    Vége:
    2017 Jun 06 23:00
    Akvárium Klub:
    Budapest ,
    Erzsébet tér 12 ,
    1051 ,

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze