Elektronikából élő? - Az Analog Balaton és Дeva megmutatja hogyan! Cikk

Analog Balaton + Deva | vendég: Superflake - Budapest Park

Hirdetés

Május 25-én két igazi friss elektronikus zenei produkció veszi be a Budapest Park színpadát. Ennek apropóján készült egy kétrészes videó, aminek célja, hogy eloszlassa az elektronikus zenészek körül kialakult tévhiteket, és bemutassa azt, hogy nem kizárólag hangszerekkel lehet élőben zenélni. A kisfilmek és a koncert a Mastercard támogatásával valósul meg.

A budapesti bázisú Analog Balaton duója zeneileg a pop/rock dallamosságát ötvözi az elektronikus zene monotonitásával, szövegeik tűpontos látleletei a szétcsúszott hajnaloknak és másnap reggeleknek. 2021-ben megjelent Lent című albumuk a legtöbb hazai év végi listán a legjobb lemezek között szerepelt. Tavaly jött is a folytatás, a Csússz le c. négyszámos EP olyan vendégekkel, mint 6363 vagy Szendrői Csaba (Elefánt).

Дeva megközelítése elsőre talán lágyabbnak tűnhet, de lakozik benne egyfajta megmagyarázhatatlan, földöntúli energia, ami azonnal beszippantja a közönséget. Tavaly megjelent Csillag című lemeze érzékeny, már-már természetfeletti, és egy ősi földre kalauzolja a hallgatót. Az atmoszférikus lágyság keveredik a pulzáló basszusokkal, mindezt a magyar népdalok varázslatos szövegei fűszerezik.

Május 25-én tehát egy nagyon izgalmas párosításnak lehetnek szem- és fültanúi a nézők. A koncert támogatója a Mastercard.

“A Mastercardnál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy olyan előadókat és feltörekvő tehetségeket támogathatunk, akik sokszínűségükkel, újszerűségükkel frissességet hoznak a magyar zenei életbe. Hiszünk abban, hogy miközben a támogatással segítünk nekik az előrelépésben, egy olyan platformot is nyitunk, ahol mi magunk is új formában találkozhatunk a számunkra fontos közösséggel“– mondta a  koncertet támogató Mastercard képviseletében Mondovics Péter, a zenei stratégiájáért felelős marketing menedzser.

Az eseményt promótálja a most megjelent kétrészes videó, amely az este főhőseinek közreműködésével, közérthetően mutatja be, mi a különbség a DJ set és a live act közt, illetve egyáltalán mi történik a színpadon egy elektronikus zenei produkció koncertjén. Дeva az Unglitched és a 777 című számait szedte darabokra, és azt is elárulta, hogy a május 25-i koncert fontos mérföldkő a karrierjében, ugyanis hónapok óta dolgozik azon, hogy teljesen szétbontsa dalait, és egy sokkal improvizatívabb műsorral készül. Az Analog Balatonos srácok pedig egy még meg nem jelent dal (Sámán) segítségével szemléltetik, mitől lesz élő egy olyan produkció, amiben a gitáron és az éneken kívül minden számítógép vezérelte. Ahogy mondják:

“A számítógép olyan, mint sok kéz, ami játssza a hangokat. Azt, hogy ezek hogyan szólalnak meg, azokat mi irányítjuk.”

Május 25-én tehát “éles helyzetben” is megnézhetjük a két produkció koncertjét a Budapest Park színpadán.

 

Budapest Park

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot