Bartók- és jazzünnep a Müpa Home e heti műsorán [2021. március 22-28.] Cikk

Snétberger Ferenc

Hirdetés

A Müpa a művészek és nézők biztonsága érdekében jelenleg zárva tart, ám az intézmény továbbra sem hagyja felemelő zenei élmény nélkül a közönséget. A nagy sikerű, hetente több alkalommal jelentkező Müpa Home közvetítéssorozat ezúttal két kiváló hazai muzsikus, Snétberger Ferenc és Lukács Miklós koncertje mellett Bartók Béla 140. születésnapjáról is méltón megemlékezik.

A Müpa Home e heti programja rögtön egy különlegességgel indul, március 25-én ünnepeljük ugyanis a világhírű komponista, Bartók Béla születésének 140. évfordulóját. Az elmúlt 16 évben számtalan Bartók-szerzemény csendült fel a Müpa róla elnevezett hangversenytermében, így a jeles nap alkalmából ezekből válogattak össze egy estére valót, a legkiválóbb hazai muzsikusok tolmácsolásában. A népzenére épülő hegedűrapszódia különleges helyet foglal el Bartók művei közt, nemcsak hosszúsága miatt, hanem mert azok eredeti, népi előadásmódját is belekomponálta a zenébe. Ezúttal Fenyő László és kamarapartnerei 2014-es előadásában élvezheti a közönség ezt a lenyűgöző darabot. Bartók mindössze 22 éves volt, amikor Strauss hatására megírta első nagyzenekari kompozícióját, amelyben a magyar történelem héroszát, Kossuthot mintázta meg. A szimfonikus költeményt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja elő, Kovács János karmester vezetésével. Nagyszerű hegedűművészünk, Baráti Kristóf Bartók Geyer Stefi számára komponált első hegedűversenyével nyitotta emlékezetes 2016-os estjét: ezt a csodálatos zenei vallomást is újra hallhatják a nézők a Müpa Home közvetítésének köszönhetően. A műsort pedig egy igazi csemege zárja: a Muzsikás együttes a Müpa 10. jubileumi hétvégéjén a népzenegyűjtő Bartók élményeinek „rekonstruálásával” idézte meg a zeneszerzőt, amit most a Müpa Home segítségével élhetünk át újra – vagy éppen először.

A magyar jazzszcéna évtizedek óta meghatározó szereplője Snétberger Ferenc, akinek munkásságáról világszerte csak elismeréssel szólnak. Repertoárját a roma hagyományok, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. Most újra látható 2017-es koncertjén triójához egy igazi szupersztár, a skandináv jazz egyik legmarkánsabb képviselője, a norvég trombitás, Nils Petter Molvær csatlakozott. Az este során a régi Snétberger-kompozíciók új köntösbe bújtatva szárnyaltak a hangversenyteremben.

Pár hónappal ezelőtt érkezett meg a Müpába az intézmény legújabb cimbalma, amelyet magától értetődően annak legavatottabb hazai ismerője, Lukács Miklós szólaltathatott meg először. Bár közönség előtt való debütálására még várni kell, a hangszer rajongóinak jó hír, hogy a Müpa Home e heti programjának zárókoncertjén minden a cimbalomról szól. Lukács Miklós Cimbiózis névre keresztelt együttese ugyanis a Müpában mutatta be Lux et Umbra – azaz „Fény és Árnyék” – című harmadik albumának anyagát. A megszokott trió felállást erre az alkalomra klarinéttal és fagottal kiegészülve kvintettre cserélték, ám a Lukácstól megszokott, a jazz, a klasszikus és a kortárs zene jegyeit mesterien ötvöző kompozíciók megmaradtak.

A Müpa Home koncertjei megtekinthetőek a Müpa honlapján és hivatalos YouTube-csatornáján.

 

Müpa

Kapcsolódó

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében Cikk

Soós Nóra - Real Life V. A SopronFest keretében közel 30 kiállításon vehetnek részt az érdeklődők, melyek közül az egyik legizgalmasabb „A Hűség Városa” című csoportos tárlat. Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter legaktuálisabb alkotásaikat éppúgy bemutatják

HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk

HangFeszt Fót 2024 Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé

A MOST valódi kulturális hidakat épített Cikk

A MOST valódi hidakat épített Sikerrel zárult a MOST projekt, a Magyarországról indult, a balkáni és a nyugat-európai zeneipart összekötő úttörő kezdeményezés első, több mint négy éves fázisa. Az ötletgazda és projektvezető Hangvető 10 balkáni és nyugat-európai partnerrel egy komplex, négypilléres szakmai programmal indított e

Sziget 2024: nem zenei programok Cikk

Sziget Art of Freedom ArtFusion Field Nagy Utcaszínház Idén újra visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. A ROUGE! légi akrobatái mutatják be tehetségüket ebben a multidiszciplináris showban, miközben a folyamatosan változó színpadkép a te