Évindító koncertek és bulik, Akvárium-módra! Cikk

Hirdetés

Bár a január rendre egy nyugisabb hónap a koncertnaptárban, azért ne higgyük, hogy az Akvárium Klub üresjáratban ketyegne, úgyhogy íme egy jó adag évindító és téli punnyadást hatásosan elűző program a belváros szívében!

rögtön január 1-jén teltházat hozó Tankcsapda után 4-én pénteken folytatódik a január-fűtő sor a Bohemian Betyars és a Csángálló villantásával, majd 5-én egy kis fílingelés érkezik a Kishallba, Apey dallamai által. Ezen az éjszakán egy pótszilveszterrel nézhetünk még hátra az óévre, ebben segít majd Mateo & Spirit, Sikztah, David Temessi, Steam Shape és Shabaam.

Lélegzetvételnyi szünet után, 12-én Antonia Vai mögé sorakozik fel a Nunki Bay Starship, hozva jóféle fülledt bárhangulatot a kisterembe, majd ezt követően a belga Pole Folder hozza el progresszív elektronikáját a Volt Lokálba. 19-én itt indítja fővárosi évét az Intim Torna Illegál, majd ezen az éjszakán is egy ízes party-t kapunk Ramiro Lopez örökké fejlődő ütemeinek vezetésével.

Két estét is befoglal majd a Bëlga január 25-én és 26-án a nagyteremben, hogy időben elindítsa az évet, a koncertszezont, sőt a nyarat is. Közben azért kapunk majd egy jóféle Paul Ritch szettet 25-én éjjel, 26-án pedig a Kishallban int búcsút a színpadok világának a Grand Mexican Warlock. A hónap zárását pedig a You Me At Six első önálló budapesti koncertje teszi kerekké 29-én este!

 

További részletek és jegyelővétel a programokra >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö