Évzáró A Bence kalandjai koncert a k11-ben Cikk

Évzáró A Bence kalandjai koncert

Hirdetés

A Bence kalandjai a K11 Művészeti és Kulturális Központban adja évzáró koncertjét november 22-én. A koncerten Bencével tart Noémo, Günsberger Ákos és Szabó Árpád is, új hangzást kölcsönözve a daloknak.

A Bence kalandjai Jobbágy Bence gitáros-dalszerző egyszemélyes játszótere, ahol dalain keresztül különféle álomszerű világokba csöppenhetünk, megidézve gyakran régi és új költők verseit is, saját szövegei mellett. A Bence kalandjai idén jelentette meg második, 1bor1vers című lemezét, amelynek mindegyik dala egy-egy kortárs költő versének feldolgozása. Ennek köszönhetően igazán sűrű évet zár A Bence kalandjai, egyre jobban megtalálva közegét a hangos fesztiválok és kávé illatú irodalmi estek között.


Most pedig az év utolsó koncertjére invitál mindenkit: „Különleges koncerttel készülünk november 22-én a K11-ben. Noha A Bence kalandjai dalok egyszemélyesek, nem magányosak. Mindig is közvetlen, befogadó hangulatra törekedtem velük. Günsberger Ákossal az 1bor1vers lemezbemutató óta együtt gitározunk, most pedig Szabó Árpi (hegedű, mandolin) és Takács Noémi (ének) is betársulnak, hogy még közösségibb legyen az élmény. Várunk mindenkit szeretettel!”

Jó érelemben vett melankólia, szívmelengetés és az élet apró örömei is megbújnak A Bence kalandjai akusztikus dalaiban, amelyek különösen jól esnek a szürke, őszi hidegben. Gyere el november 22-én, a K11-be!

Hivatalos esemény és jegyek >>>

 

A Bence kalandjai

Kapcsolódó

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év