'Fény születése' - a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje vasárnap a Müpában Cikk

Hirdetés

A Nemzeti Filharmonikus karácsonyi koncertje a Fény születése címet kapta és december 23-án a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben  adhatjuk át magunkat az ünneplés örömének. A Nemzeti Énekkar innovatív műsoraival, darabválasztásaival már eddig is számos izgalmas művet szólaltatott meg és fedezett fel a hazai közönségnek, miközben folytatta küldetését a klasszikus repertoár életben tartása terén is. Ennek a sokszínűségnek a lenyomata ez a karácsonyi gondolatok köré felépített koncert is, amelynek második részében az öröm és a testvéri szeretet jól ismert himnusza csendül fel.

A koncert programja:

A nyitószám a spanyol Javier Busto neoromantikus hangzásvilágú, méltán sokszor előadott vegyeskari kompozíciója, de az angol Britten a középkori Mária-ének szövegére írt alkotása szintén az áhítat csendjébe von. Vajda János 1980-as években keletkezett, zsoltárral kombinált népi szövegeket megzenésítő Kolindája a magányos belső eksztázis helyett pogány szertartásokra emlékeztető, közös örömünnepre hív. A műsor kuriózuma az olasz Ottorino Respighi 1930-ban komponált, Jézus születését már-már színpadias érzékletességgel megelevenítő kantátája, amely többek között varázslatos hangszerelésével bűvöli el a hallgatót.

  • Busto O magnum mysterium
  • Britten A hymn to the Virgin
  • Vajda János Kolinda
  • Respighi Lauda per la nativita del Signore
  • Beethoven IX. szimfónia d-moll, op. 125

Közreműködik:

  • Rálik Szilviaszoprán
  • Komlósi Ildikóalt
  • Kiss B. Attilatenor
  • Fried Péterbasszus
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Vezényel: Hamar Zsolt és Somos Csaba

 

Nemzeti Filharmonikusok 

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö