Gidó ’70 - Best of Hardrock koncert május 20-án a Barba Negrában Cikk

Gidó ’70  - Best of Hardrock

Hirdetés

Tavaly augusztusban mintegy ötezer rajongó köszöntötte a Barba Negra Track színpadán az akkor 70. születésnapját ünneplő Gidófalvy Attilát. A nem is olyan rég még súlyos betegségen átesett, ám abból szerencsésen felgyógyuló billentyűs-énekes-showman a jeles alkalomból zenésztársaival együtt monstre háromórás életműkoncerttel örvendeztette meg önmagát a nagyérdeműt. 

A Gidó 70 elnevezésű program átütő sikeréből kiindulva Trunkos András (barát és menedzser) továbbgondolta a történetet. Május 20-án este a Barba Negra Red szintén különleges rockcsemegének ad otthont Gidó ’70 – Best of Hardrock címmel. Ezúttal a 70-es szám nemcsak a főhős életkorát, hanem a rockzene aranykorszakát, a 70-es éveket is jelöli. Gidó ugyanis ezen a koncerten nem a saját életművéből szemezget, hanem egy újabb rendhagyó koncert erejéig a rock és metál legkiválóbb s világszerte legnépszerűbb zenekarainak – Deep Purple, Led Zeppelin, Uriah Heep, Colosseum, Cream, Jimi Hendrix, Black Sabbath, Troggs, Steppenwolf, The Kinks, Spencer Davis, Grandfunk, AC/DC - örökérvényű dalait idézi fel. Két magyar nóta, a Paks, az atomváros és az Omega Tízezer lépése azért most sem maradhat ki a műsorból.

Természetesen a Hammond orgona most is főszerepet kap, mindjárt három is lesz belőle a pódiumon, Gidó mellett Zeffer András és Jankai Béla is megszólaltatja a sokak számára a mai napig oly kedves instrumentumot. Az egykori és mai zenésztársak teszik teljessé az időutazást, Takáts Tamás énekel, az egyéb hangszereken is olyan neves muzsikusok játszanak, mint Kiss Zoltán Zéró basszusgitáros, Donászy Tibor dobos, Ifj. Gidófalvy Attila és Németh „Power” Sándor gitárosok.

Gidó így ajánlja minden rockrajongó szíves figyelmébe az eseményt:

Ez a koncert egy visszakalandozás a múltba, egy tisztelgés a hardrock zenei stílus megalkotói előtt, akikkel a Szabad Európa Rádiót hallgatva, Cseke László által vezetett Teenager party adásain keresztül ismerkedhetett meg az én korosztályom. Ez a dallam- és szövegvilág nagy hatással volt rám és megalapozta zenei pályafutásomat. Ezen a koncerten kiváló zenész barátaimmal együtt egyéni zenei habitusunkkal és három Hammond orgonával fűszerezzük a ’70-es évek nagy hardrock dalait”

Gidó ’70  - Best of Hardrock koncert infó, jegyek >>>

 

Barba Negra

Kapcsolódó

Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong