Hollandia vezető pszichedelikus rocktriója lesz az Ivan & The Parazol vendége március 11-én Hír

Hirdetés

Egy testvérpár alapította meg 2007-ben a DeWolff elnevezésű rocktriót, és rögtön új fejezetet kezdtek el írni a holland rocktörténelemben.  Debütáló koncertjüket a legendás amszterdami Paradisóban tartották, első lemezük országszerte népszerűvé tette őket, és azóta sincs megállás. A még mindig csak a húszas éveiket taposó csapat felvett három élő és hét stúdióalbumot, ezernél is több koncertet adott Európától Indonéziáig, valamint besöpörték a holland Grammy-díjat is. Március 11-én az UP Újpesti Rendezvénytérben az Ivan & The Parazol vendégeként lépnek fel.

A Pablo van de Poel (ének, gitár), Luka van de Poel (dobok) és Robin Piso (Hammond-orgona) alkotta DeWolff a hetvenes évekbeli, pszichedelikus blues-rock zenekarokat idéző hangzásvilágával mára Hollandia egyik legnépszerűbb fiatal zenekara lett. „Ezek a fiúk nemcsak zenét játszanak, hanem együtt lélegeznek a zenével. Csak két percet kell megnézni egy DeWolff koncertből, hogy megértsük, miért van helyük a rock aranykorát idéző daloknak a 21. században is” – írják róluk.

Érdekesség, hogy a DeWolff tavaly jelentette meg Tascam Tapes című, hetedik stúdióalbumát, amit turné közben, egy bőröndnyi méretű négysávos magnóval rögzítettek mindössze 50 dolláros költségvetésből. Dobokat, Hammond-orgonát és gitárerősítőket sem használtak a lemez felvételénél. A nyolcvanas években készült Tascam Porta Two magnó kimeneteibe egy különleges hangzású samplert és dobprogramot, egy elemes szintetizátort és egy gitárt kötöttek be, ezzel teremtettek egyedi atmoszférájú hangzásvilágot.

A DeWolff tehát hasonló utat követ, mint az Ivan & The Parazol: nem csak tisztelik és szeretik a múltat, de képesek a saját képükre formálni a korábbi hatásokat. A két zenekar tavaly egymás után lépett fel a Sziget Fesztiválon, de már előtte is ismerték egymást, hiszen a magyar csapat régebben dolgozott a DeWolff menedzserével is. A március 11-i újpesti buli után tavasszal két hollandiai koncerten is közösen lépnek fel.

További koncertinfók és jegyek >>>

 

Ivan & The Parazol

 

Kapcsolódó

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze

A Budapest Park után az Arénát is beveszi a BSW Hír

Újabb mérföldkőhöz ért a BSW: A Budapest Park után az Arénát is beveszi a zenekar   2026-ban lesz húszéves a zenekar, akik jövő februárban nem kisebb eseménnyel ünnepelnek, mint egy Aréna-koncerttel, amelyre karrierjük eddigi csúcspontjaként tekintenek. A 2006-ban alakult Beerseewalk rapduó 2016 óta zenekarral járja az országot, így váltak a hazai könnyűzenei színtér egyik megk

Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert Hír

Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a haza

Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír

Queens of the Stone Age - Alive in the Catacombs   A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat