Jann koncert 2024, Budapest Esemény

Jann koncert 2024

Hirdetés

Jann különleges hangterjedelme egyenesen a varsói operáig vezette őt, majd Londonba költözött zenei tanulmányai miatt. Első dalát 2021-ben jelentette meg, egy évvel később pedig meg is érkezett az átütő siker a Gladiator megjelenésével. Korábban a BUSH-on már hallhattuk dalait, most pedig első önálló koncertjével érkezik a Dürer Kertbe október 20-án.

Jann életében már nagyon korán jelen volt a zene. A karizmatikus lengyel művész, író, producer különleges kontratenor hangja egyenesen a varsói Nemzeti Operáig vezette őt, ahol évekig szerepelt, majd Londonba költözött, hogy a BIMM-en tanuljon. Klasszikus zenei tanulmányai ellenére azonban úgy döntött, inkább pop zenei karrierjére fókuszál, így hamarosan otthagyta az iskolát és megjelentette Do you wanna come over című debütáló dalát, amellyel egyből felhívta magára a figyelmet. 2022 elején jelentette meg első EP-jét Power címen és ugyanebben az évben született meg a Gladiator is, amely gyorsan népszerű lett, rengeteg rajongót bevonzva számára és biztosítva helyét a Spotify prominens lejátszási listáin.

Tavaly áprilisban indult első önálló koncertturnéjára, a jegyeket pedig 24 óra alatt elkapkodták minden állomásra. Év elején saját nemzetközi turnéja után Madison Beer vendégeként turnézott, a körút sikere után pedig ősszel úgy döntött ismét útnak indul. Ezúttal szerencsére az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország, Csehország, Franciaország, Ausztria, Hollandia és Lengyelország mellett Magyarország is szerepel a listán, így október 20-án a Dürer Kertben is meghallgathatjuk táncos dalait.

A koncertre az elővétel a regisztrált Live Nation-tagok számára május 22-én, 10 órakor indul, a teljeskörű jegyértékesítés pedig május 24-én, 10 órakor.

  • Jegyár: 

  • Fellépők: Jann, ...

  • Szervező: Live Nation

Jann koncert (2024, Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f