Just Mustard koncert 2023, Budapest Esemény
Hirdetés
Idén nem csak december ötödikén érdemes fényesre pucolni a cipőket, hiszen április 3-án végre Budapestre - egész pontosan a Dürer Kertbe - érkezik a shoegaze legújabb csillaga, a Just Mustard, ahol garantáltan lesz ’cipőbámulás’ bőven.
Aki a 2020-as években is a shoegaze-t/noise rockot részesíti előnyben, annak nem feltétlenül kell megelégednie A Sonic Youth és a Hüsker Dü régi albumaival. A 2016-ban alakult öttagú Just Mustard Írországból szállítja a friss zenét régies hangzással, Katie Ball énekes vokálja pedig évtizedekkel korábbra invitál bennünket.
2018-ban megjelent Wednesday című debütáló albumuk máris meghozta a várva várt népszerűséget, hiszen annak ellenére, hogy a dalokat minden külső segítség nélkül egy kis házi stúdióban vették fel, rögtön kaptak is egy jelölést vele a Choice Music Prize-on, ami Írország egyik legnagyobb zenei elismerése hazai zenészek felé. Azt ezt követő nyáron már a The Cure előzenekaraként léphettek színpadra Dublinban.
Második albumukat már ezen elvárásokhoz mérten egy brooklyni kiadó égisze alatt rögzítették, mely Heart Under címmel, 2022 májusában látott napvilágot. Az ír slágerlistákon a 17. helyen nyitott a lemez, mely remek példa arra, hogyan lehet előnyt kovácsolni a több, mint egy évig tartó világjárvány okozta lezárásból és a bezártság szülte személyes küzdelemből.
Különlegességként még elmondható, hogy a zenekar a lemezhez David Wrench-et kérte fel producernek, aki korábban olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Frank Ocean, FKA Twigs, vagy Jamie XX. „Szerettük volna valaki olyannal felvenni a lemezt, aki csinált már pop és elektronikus felvételeket is korábban, és nem csak a rock határain belül ismerős” – nyilatkozott Katie.
Bár 2020 mélyén íródott, a Heart Under egy olyan kor személyes dokumentum, amely nem kommentálja a külvilág valóságát. „Mindig arról írok, ami a fejemben zajlik, nem pedig bárki máséról” – mondja Katie. „Mindannyian a zenét használjuk a menekülésre, és jó, ha a zenével ki tudunk szakadni az életből.”
-
Fellépők: Just Mustard
-
Szervező: Live Nation
Just Mustard koncert (2023 Budapest) jegyek >>>
Live Nation
Kapcsolat
- Just Mustard koncert 2023, Budapest hivatalos esemény
-
Just Mustard koncert 2023, Budapest dátum:
Kezdete:2023 Apr 03 21:30Vége:2023 Apr 03 23:59
Budapest ,
Öböl utca 1 ,
1117 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f