Katatonia + Sólstafir koncert 2023, Budapest [Twilight Burials Tour] Esemény

Katatonia + Solstafir koncert 2022

Hirdetés

Igen karakteres zenei együttállás indítja majd 2023 telét*, ugyanis az underground metal két északi bástyája, a svéd Katatonia és az izlandi Sólstafir január 31-én az Akvárium Klub színpadára is elhozza közös Európa-turnéját.

Az idén 30 éve Stockholmban alakult Katatonia a modern metál egyik legkiemelkedőbb, szabadgondolkodású zenekara. Lassú, de biztos, és mindenképpen izgalmas és szerteágazó út vezetett a mai hangzásukig, illetve addig, hogy mind a metál, mint a progresszív rock színteret meghódítsák. Az elmúlt három évtizedben különleges atmoszférájukkal generációkon keresztül varázsolták el a zenekedvelőket. A felállásában is többször változó együttes 2018-ban egy kis szünetet tartott, 2020-ban pedig újból meglepték rajongóikat a sorban tizenegyedik, City Burials című albumukkal, ami egy újabb üdítő példa arra, hogy a Katatonia ennyi idő után képes a megújulásra. A dalok nagyrészét és az összes szöveget ezúttal meglepő módon a zenekar frontembere, Jonas Renkse jegyzi, a végeredmény pedig talán még a korábbiaknál is személyesebb hangvételű anyag lett.

“Az az igazság, hogy rengeteg ötletem volt ehhez a lemezhez. Nálunk valahogy sosem úgy ment ez, hogy bárki azt mondta volna, hogy kell öt dalt írnom, és akkor írok öt dalt. Inkább az van, hogy mindig változó, hogy ki az, aki éppen kreatívabb periódusában van. Anders (billentyű/vokál) ugyan ezúttal nem vett részt annyira a dalírásban, de a kidolgozásnál végig ott ült mellettem és felügyelte a folyamatot. Szóval még mindig remekül működik a kémia a zenekaron belül.”

A Katatonia tehát élőben eddig sosem hallott dalokkal is készül 2023. január 31-jén az Akváriumba, a Fekete Zaj Fesztivál szervezésében. Ha ez nem lenne elég, a különleges, Twilight Burials elnevezésű turnén a szintén tekintélyes életművel rendelkező, izlandi Sólstafir is csatlakozik hozzájuk. Rengeteg dolog közös bennük, például az erős érzelmi kapocs, ami a rajongókkal összeköti őket, illetve hogy a progresszivitás a saját közösségükből indulva folyamatosan hatással van zenéjükre, ezzel pedig az extrém metáltól egyre messzebb sodródva képesek a folyamatos megújulásra. A két melankolikus veterán csapat összefogása tehát a világ legtermészetesebb együttállásának tűnik, aminek a magyar közönség is szem- és fültanúja lehet jövő februárban, Budapesten.

* Sajnos a Katatonia és a Sólstafir turnéja is átcsúszik 2023-ra. A megváltott jegyek automatikusan érvényesek, amennyiben van rá lehetőséged, maradj velünk az új időpontra is. A jegyvásárlók holnap délelőtt e-mailt kapnak a Tixától, amiben ez is szerepel majd:
"A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, további teendőd nincs velük. Amennyiben mégsem szeretnél részt venni az eseményen, a jegyeidet visszaváltjuk. Ezzel kapcsolatban legkésőbb 2022. 01. 07-ig jelezd visszaváltási szándékod az ugyfelszolgalat@tixa.hu címen, és a levélben tüntesd fel a vásárláskor kapott 7 számjegyű rendelési azonosítót (pl.: #1234567)."

  • Jegyár: hamarosan

  • Fellépők: Katatonia, Sólstafir

  • Szervező: Fekete Zaj

Katatonia + Sólstafir koncert (2023 Budapest) jegyek >>>

 

***

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze