King Crimson koncert a Müpában Esemény

king_crimson_koncert_2018_fejlec

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.

Hirdetés

A jövőre fél évszázados brit együttes a progresszív rock műfajának megkerülhetetlen szereplője, olyan együtteseknek kövezte ki az utat, mint a például a Yes vagy épp az Emerson, Lake & Palmer (Greg Lake a King Crimson basszusgitárosaként találkozott és barátkozott össze Keith Emersonnal, majd miután 1970-ben elhagyta az együttest közösen alapították meg az ELP-t). Bár leginkább a rock kategóriába sorolják őket, zenéjükben fellelhetőek a jazz, a klasszikus zene, a kísérleti zene, a pszichedelikus rock, a new wave, a heavy metal, a gamelán és még a folk bizonyos elemei is. Annak ellenére, hogy a rádiók igen ritkán játszották a dalaikat, az együttes még azelőtt igazi kultklasszikussá vált, hogy debütáló lemezük, az In the Court of the Crimson King napvilágot látott volna. Köszönhető mindez annak az 1969 nyarán adott koncertnek, amikor a londoni Hyde parkban mintegy 650 000 ember előtt a Rolling Stones előzenekaraként léphettek fel. Még ugyanebben az évben megjelent az első albumuk, amit a szakirodalom a rockzene egyik legkiemelkedőbb bemutatkozó albumának tart, a The Who gitárosa, Pete Townshend pedig egyenesen „hátborzongató remekműnek” titulált.

1975-ös, első feloszlásukig még hat lemezt készítettek (In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks’ Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a zenekar felállása közben gyakran változott. Amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette a feloszlást, hat évig valóban úgy tűnt, hogy örökre vége a Crimsonnak, ám Fripp belátta, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni. A 80-as éveket leginkább az ő kísérleti hajlama határozta meg, a lemezeken megjelennek a gamelán, a folk és a drum and bass jellegzetes jegyei. Utolsó, tizenharmadik stúdióalbumuk 2003-ban jelent meg The Power of Believe címmel. Budapesten több alkalommal, több formációban is felléptek: először 1996-ban „dupla trióként” – Fripp, Belew, Levin, Bruford, Mastelotto és Gunn –, majd 2003-ban dupla duóként - Fripp, Belew, Mastelotto és Gunn – tértek vissza.

Ez alkalommal dupla kvartettként érkeznek a Müpába: az alapító-gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel.

A turné június 13-án a lengyelországi Poznańban indul, és a november 16-i párizsi zárókoncertig összesen negyven alkalommal lép színpadra az együttes. A budapesti koncertre a jegyárusítás a Müpa+ hűségprogram arany és platina szintet elért tagjai számára február 22-én 10 órától, a nagyközönség számára február 23-án 10 órától indul a Müpa ismert jegypénztáraiban, illetve online a www.mupa.hu oldalon.


Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

Kapcsolódó

Queens of The Stone Age koncert 2025, Budapest Park Esemény

Queens of The Stone Age koncert 2025 dátum

2025 Jul 19
Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében. A Queens of the Stone Age zenekart Joshua Homme alapította az 1990-es években Palm Desertben, Kaliforniáb

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest Esemény

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 20
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb sl

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park [vendég: Zóra] Esemény

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 21
A hétszeres GRAMMY®-díjas énekesnő és dalszerző 2025-ös koncertkörútjának állomásaihoz Franciaország és Olaszország mellett Magyarország is csatlakozik, Alanis Morissette július 21-én lép fel a Budapest Parkban! Alanis Morissette 1995 óta a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalsze

Machine Head koncert 2025, Budapest [vendég: Fear Factory] Esemény

Machine Head koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 24
A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a Machine Head 2025 nyarán nagyszabású turnéval tér vissza Európába. A kontinens legnagyobb fesztiváljai mellet néhány exkluzív önálló koncertet is ad, amelyek közül az egyik állomás a Barba Negra lesz július 24-én. Robb Flyn és csapata legújabb, 202