Ladánybene 27 és barátai: Marley 75 koncert az A38 Hajón Esemény

Hirdetés

A reggae zenét szeretők körében február az egész világon Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik.  Február 6-án ugyanis 75 éves lenne a műfaj máig legnagyobb hatású előadója, akiről ebben az időszakban fesztiválokkal és koncertekkel emlékeznek meg: felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai. Február 14-én a Ladánybene 27 és vendégeik, köztük Gyárfás István „Gyafi” jazzgitáros az A38-on idézik fel Robert Nesta Marley alakját.

A Ladánybene 27 zenekar a Bob Marley Emlékére című albumuk 1996-os megjelentetése óta minden februárban emlék tart néhány zenészbaráttal kiegészülve minden idők legismertebb reggae előadójának tiszteletére. Idén sem lesz ez másként, amikor is Robert Nesta Marley 75 éves lenne.  A Ladánybene 27 tagjai hosszú évek óta igyekeznek az emberek szívében frissen tartani Bob Marley üzenetét. Fontosnak tartják, hogy az albumain megbúvó kincsek, azok a dalok is tovább éljenek, amelyek a roots reggae kialakulásának kihagyhatatlan alapkövei voltak, és ne csak a rádiók által sokat játszott slágereket ismerje a közönség.

Február 14-én, a „háromnegyed százados” évfordulót az előző évek Bob Marley emlékestjeihez hasonlóan, kizárólag a kultikus reggae előadó dalaiból álló koncerttel ünneplik. Az LB27 mellett a zenekar számos zenészbarátja is színpadra lép, akik közül bár nem mindenki van napi kapcsolatban a reggae-vel, de ezen az estén mégis Bob Marley muzsikája lesz az az összekötő kapocs, amelynek segítségével a rezdülések összeadódnak. Idén Gyárfás István „Gyafi” jazzgitáros mellett, Szélinger Anna „CéAnne” énekesnő, KRSA a PASO frontembere, Pataki Lilla és Tulkán Szilvia vokalisták, Superior és György Ákos „Doki” énekesek, valamint Hascu Bratosin perkás közreműködésével hatalmas közös zenélés várható. A koncerten elhangzanak Marley ismert és kevésbé ismert dalai a korai, jamaicai évektől a Tuff Gongos világhódító időszak végéig. A koncert után a „Roots” klubban folytatódik az ünneplés, ahol bakelit lemezről fognak szólni Bob Marley muzsikái és a hozzá kapcsolódó zenék.

  • Jegyár: 2500 / 3000 Ft

  • Fellépők: Ladánybene 27 + vendégek

 

Marley 75 koncert jegyek >>>

 

Ladánybene

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

A Day To Remember koncert 2025, Budapest [Barba Negra] Esemény

A Day To Remember koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 16
A Day To Remember 2025 elején szinte a semmiből egy új lemezzel, a Big Ole Album Vol. 1 című anyaggal jelentkezett. A srácok ezúttal sem féltek kísérletezni, a dalok írása során a Gojira és a Coal Chamber is hatással volt rájuk. A zenekar utoljára 11 éve játszott Magyarországon a Szigeten, most pe

Sextile koncert 2025, Budapest [infó, jegyek] Esemény

Sextile koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 17
A Los Angeles-i Sextile a konvenciókkal nem törődve mindig abba az irányba ment, amelyet önazonosnak érzett. A post-punk és new wave hatásokkal operáló banda az utóbbi időben az elektronika felé tesz izgalmas kanyarokat. Legutóbbi, Push című lemezükön is felcsavarták a BPM számot és ezt ígérik máj

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park Esemény

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park

2025 Jun 18
Tavalyi teltházas Barba Negrás koncertje után az extrém bulijairól ismert dél-afrikai rap-rave csapat, a Die Antwoord visszatér Budapestre. Ezúttal emelik a tétet és 7 év után ismét a Budapest Parkba hozzák el őrületes slágereiket június 18-án, a Live Nation szervezésében. A dél-afrikai Cape Town

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest Esemény

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 18
Cat Power amerikai dalszerző-énekesnő Budapestre is elhozza Cat Power Sings Dylan: The 1966 Royal Albert Hall Concert című előadását, amely Bob Dylan eredeti koncertjének a rekreációja, ahol a koncert közepén váltott akusztikus gitárról elektromosra, felháborodást keltve ezzel sokakban, ugyanakkor