Asszonybál a Gödör Klubban Cikk

Február 1-jén asszonybálba várják a hölgyeket a Gödör Klubba! Néphagyományunk elhalványuló szokását szeretnék föleleveníteni, amikor a farsangi időszakban az asszonyok megszervezték maguknak azt az egy mulatságot az évben, ahová férfiak nem tehették be a lábukat, legfeljebb az előzetesen alaposan lerészegített cigányprímás. Ha egy kíváncsiskodó embert mégis rajtakaptak, hogy leskelődik az asszonyok után, azt megfogták, levetkőztették, és meztelenül tették ki a februári hidegben. Az asszonyoknak ritkán adódott lehetőségük mulatozásra a paraszti élet szigorú rendjében, mint ahogy talán a mai modern kisgyermekes anyukák is ritkán tudnak kimozdulni, barátnőikkel együtt szórakozni egy kicsit. Adjunk hát egy napot a mai anyukáknak, asszonyoknak, szingliknek, nőknek, leányoknak, ahol végre fellélegezhetnek, pasi-, férj-, gyerek-, munka-, főnök-, suli- és vizsgamentesen bulizhatnak végre egy jót, hogy aztán legyen újra kedv és erő folytatni!

Hirdetés

Az este két női zenekar muzsikál, két teremben párhuzamosan. Moldvai zenét játszik Konkoly Csenge és színes női válogatottja, a vonós bandát pedig Páll Éva amazonjai adják ki. Táncokat oktat, és az est háziasszonya a Fölszállott a páva győztes táncművész, Fundák-Kaszai Lili. A táncok szüneteiben a karikázást vezeti Mattyasovszky Nóra az újpesti Bem táncegyüttes valamikori táncosaival. Üveges tánc és a farsangi hangulathoz illő pajzán dalok is előkerülnek az est folyamán. Néptáncegyüttesek alakoskodással készülnek, egyénileg is lehet jelmezben részt venni. A bál szakmai vezetője Tárkány-Kovács Bálint, Junior Prima díjas népzenész.

  • Férfiak február 2-án 00:00 órától léphetnek csak be!
  • Addig gyülekezhetnek a közeli Arborétum Bárban. (1075. Holló u. 10., a Gozsdu udvarban)
  • A belépőjegy ára: 500 Ft.

Hivatalos esemény >>>

 

Sajtóanyag: Gödör Klub

Kapcsolódó

A Honeybeast a Budapest Parkba is elviszi a Cinematripet Cikk

A Honeybeast a Budapest Parkba is elviszi a Cinematripet A Honeybeast egyedülálló látványvilágú koncertshow-ja, a Cinematrip augusztus 28-án a Budapest Park színpadán várja a közönséget. A Cinematrip itthon még soha nem látott, egyedülálló vizuállal várja a közönséget: egy saját univerzum kel életre a koncerten. „A színpad teljes hátsó részét félkörívb

Il Divo vagy Il Volo: Miben különbözik a két hasonló csapat? Cikk

Az idei év legizgalmasabb zenei eseményeiként két férfi operapop csapat, az Il Divo és az Il Volo is fellép Budapesten: az Il Volo november 14-én az MVM Dome-ban, az Il Divo pár hónappal hamarabb, június 25-én szintén ugyanott. A két együttes annyira hasonlít egymásra, hogy könnyű összetéveszteni

Több mint tízezren buliztak a Csinibaba Táncdalfesztiválon Cikk

Csinibaba Táncdalfesztivál 2025 Május 29-én újra összeért a koncertélmény és a színház varázsa a Budapest Parkban: harmadik alkalommal rendezték meg a Katona József Színház és a Park közös, nagy sikerű produkcióját, a Csinibaba Táncdalfesztivált. Az este ezúttal a ’70-es évek slágereit idézte meg – új hangszerelésben, látványos

Müpa Nyári zsongás 2025: Damon Albarn, a Morcheeba, Kurt Elling & Yellowjackets, Youssou N'Dour, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

Damon Albarn & Africa Express Damon Albarn és a huszadik születésnapját ünneplő Müpa kapcsolatára különösen igaznak bizonyul a régi közmondás, miszerint „három a magyar igazság”. A brit sztár fellépése már kétszer is meghiúsult a pandémia miatt, 2025-ben viszont egy világsztárokkal teli júliusi programsorozat részeként végre a