Budapest Park: közel a szezon vége, de a jótékonykodás nem áll meg! Cikk
Hirdetés
A Budapest Park tavaly indította útjára a Dallamképek fantázianévre hallgató jótékonysági projektjét, amely során fiatal művészek formálják képpé egy zenekar dalait, hogy azok is élvezhessék, akik sohasem hallhatták őket. A művek ezután árverezésre kerülnek, a befolyt összeggel pedig a hallássérülteket támogatják. Ezúttal a Budapest Parkban szeptember 20-án koncertező Punnany Massif karakteres szövegei elevenednek meg.
Tavaly indult útjára a kezdeményezés, akkor a Quimby dalszövegei nyertek új értelmezést különféle művészeti alkotásokként. A képek elárverezéséből közel félmillió forint folyt be, mellyel a Budapest Park egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatott. A nagy sikerre való tekintettel idén újra licitálhatunk alkotásokra – ezúttal a street art műfajában elismert művészek álmodták meg és öntötték teljesen új formába a szeptember 20-án a Budapest Parkban koncertező Punnany Massif dalszövegeit.
A felkért művészek közt olyan ismerősen is csengő neveket találunk, mint Orosz Richárd, Stark Attila, Kovács Budha Tamás, Fekete Vegas Zsolt, Füredi Tamás, Tátrai Barna vagy a Park 2017-es arculatát is tervező Illés Fork Imre. Tehát a street art szcéna jeles és aktív szereplői vegyítették a műfaji sajátosságokat a Punnany Massif minden mástól jól elkülönülő, karakteres szövegvilágával. A képekre a mai naptól szeptember 22-ig lehet licitálni a Dallamképek Vatera-oldalára kattintva, a Budapest Park a befolyt összeget pedig teljes egészében a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének ajánlotta fel, akik a Magyarországon élő siket és nagyothalló emberek társadalmi integrációjának előremozdításáért tevékenykednek.
A képek személyesen is megtekinthetők szeptember 19-től a szezon végéig, azaz szeptember 28-ig a Budapest Park Retrokert feletti pop-up galériájában nyitvatartási napokon 18 órától éjfélig.
Dallamképek licit oldal >>>
Punnany Massif koncert jegyelővétel >>>
Punnany Massif koncert további infók >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk
Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is.
Sisi Grincs-jelmezben mászta
Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk
Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est
Budapestre jön Sara Landry! Cikk
Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö