Helmet koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Idén 30 éves a crossover hardcore legendás csapata, a Helmet, ez pedig Európának egy 30 állomásos turnét jelent, állomásonként egy monstre, 30 számos programmal!  

Ami pedig külön jó hír a hazai rajongóknak, hogy a 30-as számot a zászlajára tűző turnéból a frontember Page Hamilton egyik kedvenc városa, Budapest sem marad ki, így a legutóbbi, 2018-as koncert után, 2019. szeptember 24-én ismét élőben hallgathatjuk meg a Dürer Kertben a mai napig az egyik legjobb koncertbandaként emlegetett csapatot!

A kerek évfordulóra a zenekar sorra veszi teljes diszkográfiáját: a nyolc, kritikusok által is méltatott stúdió album dalai közül pont úgy lesznek számok, mint a ritkaságszámba menő régi EP-k és single-k közül, de néhány feldolgozás is előkerülhet. A Helmet úgy döntött, minden állomáson csak maguknak szeretnék a figyelmet, így előzenekar nélkül állnak színpadra.

Page Hamilton így nyilatkozott: „azt a napot tartom a Helmet kezdetének, amikor John, Peter és én meghallgattuk Henryt. 1989-et írtunk, azt hiszem május volt. Mindennél jobban szeretem játszani ezt a zenét a jelenlegi társaimmal, Kyle-al, Dannel és Dave-vel. Azért, hogy megünnepeljük, hogy 30 éve írunk dalokat és turnézunk, úgy döntöttünk 30 dalt fogunk eljátszani, 30 európai városban és további 30 amerikaiban. Reméljük mindannyiótokkal találkozunk”.

  • Jegyár: 5900 / 6500 Ft

  • Fellépők: Helmet

  • Szervező: Lángoló Gitárok, New Beat, Dürer Kert

 

Helmet koncert jegyek >>>

 

További New Beat koncertek és jegyek:

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze