ELHALASZTVA! - Takida koncert 2020, Budapest Esemény

Hirdetés

"Hivatalos a turné halasztása!

Dolgozunk a pótláson, de ha az eredeti dátumig (március 18.) nem sikerül megtalálni az új dátumot, megnyitjuk a visszaváltás lehetőségét március 19 - április 19 között."

* * *

Visszatér Budapestre, a Dürer Kertbe a svéd rockzenei mezőny egyik meghatározó csapata, a 2019 nyarán egy nagyon jó új albummal jelentkezett Takida! A koncert előtti dögös alapok lerakásáról pedig egy remek kanadai rock and roll zenekar, The Wild! gondoskodik majd.  

A csapat 2018 óta a BMG kiadónál tevékenykedik, ami a nemzetközi turnék mellett új fejezetet nyitott a Takida közel két évtizedes történetében: mostanra jó pár telt házas fellépéseket tudhatnak maguk mögött Európában, különösen Németországban.

A Robert Petterson, Tomas Wallin, Mattias Larsson, Chris Rehn és Kristoffer Söderström alkotta tAKiDA Svédország ambiciózus, és egyre sikeresebb zenekara, amely mesteri, fülbemászó rockdalokat ír. A 2006-os debütáló album, a Make You Breathe óta egyre többen ismerik meg őket, így ma már a skandináv rockzenei színtér egyik legismertebb zenekarának számítanak.

A tavaly kiadott új lemez dalain továbbra is érződik az az odaadás, amivel a zenészek írják őket, sikeresen ellenállva a modern zeneipar mindent egybemosó műfaji kavalkádjának. A kellemesen dallamos zenét az énekes, Robert Petterson szenvedélyes, de karcos betéteket is használó énekhangja teszi igazán szép és dinamikus élménnyé.

A még viszonylag friss formációnak számító The Wild! már igen jó csengő név hazájában, de  az utóbbi években már Európába meghódításának is nekiálltak,  sőt az első turnéjukon több száz albumot adtak el a koncertek után, bizonyítva hogy van még helye a klasszikus rock and rollnak a modern zenei mezőnyben.

  • Jegyár: 4500 / 5500 Ft

  • Fellépők: Takida, The Wild!

  • Szervező: Concerto Music

 

Takida koncert (2020 Budapest) jegyek >>>

 

* * *

További 2020-as kocnertek a Concerto Music szervezésében:

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze