ELHALASZTVA - Ulver koncert 2020, Budapest Esemény

Ulver koncert 2020

Hirdetés

Norvégia felől mindig is érdekes zenei szelek fújtan, az egyik különlegesebb fajsúlyos fuvallat pedig Ulver névre hallgat! E zord borzongás 2020-ban pedig Budapestre is elér, és a csapat által képviselt kísérletezős, elektronikával és folk hatásokkal gazdagon megszórt ambient zenei világ a Dürer Kertben is alakot ölt majd!

Az egykor black metal talajból kisarjad stílus egy igazán különleges zenei élményt ígér miden rajongónak, és már csak azért is kötelező darab a végül szeptemberre átkerült este*, mert a zenekar a hírek szerint már dolgozik az új, a 2019-es Drone Activity korongot követő nagylemezén, így újdonságok felcsendülésére is megvan az esély, hanem az Ulver nemhogy hazánkban, de még a kontinens klubjaiban sem túl gyakori érkező, egy-egy élő fellépésük igazi extrém zenei csemege!

* "Továbbra is dolgozunk a menedzsmenttel azon, hogy új dátumot találjunk az elmaradt Ulver-koncertnek, amely várhatóan 2021 szeptemberében lesz. (...) a már megvásárolt jegyek érvényesek lesznek. Mindössze a türelmeteket kérjük a dátum véglegesítéséig. Amint ez megvan, minden jegyvásárlót emailben fogunk értesíteni a részletekről. A jegyvisszaváltás ennek ellenére természetesen lehetséges (30 napig), amivel kapcsolatban az ugyfelszolgalat(kukac)tixa(pont)hu emial címre írhattok. Ezzel együtt megköszönjük, ha nem váltjátok vissza a jegyeiteket, illetve szeretettel várunk benneteket az új dátumon."

  • Jegyár: 6500 / 7500 Ft

  • Fellépők: Ulver, ...

  • Szervező: Dürer Kert, House of Mythology, Emptiness Booking

 

Ulver koncert (2020 Budapest) jegyek >>>

 

-fv-

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze