Zeneipari kárfelmérést indított a Hangfoglaló Program Cikk

Hirdetés

A szerda délután bejelentett, a COVID-19 vírus okozta járványügyi helyzet erőteljes hatással van a teljes gazdasági életre, beleértve a kulturális élet szereplőit, dolgozóit. Ebben a helyzetben legfontosabb az emberélet védelme, a gazdaság működőképességének a biztosítása. Ugyanakkor a jövő, a veszélyhelyzet utáni időszakra való felkészülés érdekében tudnunk kell, milyen károkat szenved el a könnyűzenei szféra Magyarországon.

A koronavírus megjelenése miatt már március 11-e előtt is mondtak le könnyűzenei eseményeket. A kormány intézkedéseinek következtében azonban egyértelművé vált, hogy március 12-től – bizonytalan ideig – a koncertek, fesztiválok és egyéb zenés események elmaradása nem egyedi eset lesz, hanem általános gyakorlat az egész országban. Azzal, hogy zárt térben 100 fő fölötti rendezvény nem tartható lényegében a hazai, élő könnyűzenei produkciók is szünetelnek. Ez pedig nemcsak a zenészeket, de nagyon sok technikust, menedzsert, klubtulajdonost és a szórakozóhelyek munkatársait is érinti.

Annak érdekében, hogy legalább viszonylag objektív információink legyenek a már felmérhető – prognosztizálható – károkról, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) elektronikus kérdőíves felmérést indít (olasz minta alapján) a szféra szereplői körében. A KÖSZI a felmérés során keletkező adatokat kizárólag tájékoztatási céllal, a döntéshozók informálása érdekében fogja felhasználni. Az NKA Hangfoglaló Program programirodai feladatainak ellátójaként külön rendszerezi a pályázóktól érkező információkat.

Amennyiben a könnyűzenei élet szereplőjeként úgy érzi, fontos, hogy tényszerű adatok alapján lehessen a szakmát ért károkról beszélni, kérjük, a kérdőív kitöltésével és terjesztésével legyen a segítségünkre!

 

Zeneipari kárfelmérés űrlap >>>

 

Hangfoglaló Program

Kapcsolódó

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

2025-ben is különlegességek a Művészetek Völgye Fesztiválon Cikk

Búra alatt Mély Levegő - Új nevek a Művésztek Völgyében Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust.  Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet meg

2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk

World of Hans Zimmer koncert 2026 Budapest 2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson. Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink