Lemezbemutatók és rég nem látott ismerősök tavasszal a Müpában Cikk

Hirdetés

Szinte kivétel nélkül minden hazai zenekar karrierje meghatározó mozzanatának tartja, amikor a Müpa – akár a Fesztivál Színház, akár a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – színpadán lép fel. 2019-ben pedig újabb zenekarok csatlakozhatnak az impozáns névsorhoz. Régi ismerősként tér majd vissza Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, DJ Bootsie. Júniusban pedig ismét Hey, June! Érkezik a Žagar, a Kistehén, a 30Y, és először lép fel a Müpában szólókoncerttel Csemer Boglárka, vagyis Boggie és a Mörk.

A Linzben született, ám az évek során lassan tiszteletbeli magyarrá lett dalszerzőt, Ripoff Raskolnikovot leginkább egyedülálló sokszínűsége emeli ki az európai blues társadalomból. A több generáció számára meghatározó előadó hatása a Quimbytől Ferenczi Györgyön át Frenkig számos hazai zenész munkásságában felfedezhető. Őt magát pedig sokszor hasonlítják olyan legendákhoz, mint Bob Dylan és Tom Waits. Dalai ugyanazzal a nyers, sallangtól mentes egyszerűséggel szólalnak meg, mint amerikai pályatársaié, ezáltal paradox módon ugyanazt a világot énekli meg, mint ők, csak éppen az óceán másik oldalán.  

Majd 10 évvel első müpás fellépését követően ezúttal legkedvesebb zenész barátait – a moszkvai blues-rock szcéna legismertebb képviselőjét, Szergej Voronovot, a Braindogsos zenésztárs és régi jó barát Frenket, és a Ripoff Raskolnikov Band legutóbbi lemezén is játszó Tóth Sándort – invitálja a speciálisan közép-kelet-európai melankolikus rock and rollt középpontba állító estre.

Szintén a nagy visszatérők sorát gyarapítja a Pál Utcai Fiúk. A szigetszentmiklósi garázsból indult együttes több mint három évtizedes fennállása alatt mindig képes volt a megújulásra, és most is valami különlegességet álmodtak a hangversenyterembe. Ezúttal az állandó vendégzenészek mellett Szűcs „Qka” Krisztián (fúvósok) és Dióssy Ákos (billentyű) mellett Albert Zoli (fúvósok) és a Color Quartet (vonósok) is részt vesz a hangzás átvarázsolásában. Mindezt pedig egy olyan zenésszel koronázzák meg, akivel eddig nem volt alkalmuk közösen alkotni: vendégük lesz Bródy János. Az elhangzó dalok a PUF több mint harmincöt éves múltját foglalják össze, értelmezik újra és ünneplik, de a zenekar a készülő új PUF-lemezről is eljátszik néhány dalt.

Kováts Kriszta a Magyar Rádió Gyermekkórusából indulva lett a koncerttermek és zenés színpadok kedvelt szereplője, majd a rocksanzonok világából az alternatív rock irányába vette az irányt.  Később saját klubjában, a Kovátsműhelyben megjelent a magyar könnyűzenei élet színe-java: sokakkal pedig a munkakapcsolat mellett máig tartó barátságok is köttettek. Mások mellett ezek a barátok gyűlnek össze, hogy az Önarcképek címre keresztelt, énekesnői pályájának legjavát bemutató esten ünnepeljék a művésznőt. Az est legkülönlegesebb közreműködője a Németországban élő csembalóművész, Fábri Flóra lesz, aki Kováts Kriszta lánya, és most először lép fel édesanyjával közösen.

A húsz éve a pályán lévő DJ-producer, Solymosi Vilmos, vagy ahogy a közönség ismeri, DJ Bootsie készített már színházi és filmzenéket, számai neves válogatásokon, sorozatokban és a divatvilág fórumain - Buddha Bar, CSI Helyszínelők, Vogue.de szerepelnek -, ő szerezte az Oscar-díjas Rófusz Ferenc rajzfilmrendező, Ticket című filmjének zenéjét, de újragondolta Erkel és Wagner operáinak egy-egy részletét is. 2019 tavaszán új lemezzel jelentkezik, melyet a Müpában mutat be: a közönség a tőle megszokott stílusjegyek és hangulatok erőteljesen futurisztikus elegyére számíthat, a koncertjein állandó alkotótársként közreműködő vizuálművész, Kemuri képeivel kísérve.

Ha pedig június, akkor Hey, June! a Müpában! Június 17. és 25. között a hazai könnyűzene krémjével zárul az évad és indul a nyár. A Zságer Balázs vezette Žagar nyitja majd a koncertek sorát, mégpedig egy igazi szürreális estével. Sokan várták az év elején megjelent új Kistehén-albumot, így természetesen a Müpából sem hiányozhat a Bocsánat című lemez speciális előadása.  Először lép fel a Fesztivál Színházban a soulos-funkos zenét játszó Mörk, és a kivételesen sokszínű énekes-dalszerző Boggie. A sorozat megkoronázása pedig a 30Y koncertje lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

 

Müpa programok és jegyelővétel >>>

 

Müpa

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö