Megújul a Csinibaba Táncdalfesztivál - Kulka János és Janklovics Péter is fellép 2025-ben a Parkban Cikk
A Budapest Park és a Katona József Színház már két alkalommal is óriási sikerrel megrendezett közös produkciója jövőre szinte minden részében átalakul. Az „én ezt már láttam” tehát nem lehet kifogás, hiszen a harmadik koncert a korábbi estéken résztvevők és a Csinibaba-szüzek számára is rengeteg meglepetést, teljesen új élményt ígér! Az esemény kizárólagos támogatója a Mastercard. Jegyek a Budapest Park oldalán válthatók.
2025. május 29-én új dalokkal, új látványvilággal, valamint új zenei korszakot idézve, a ’70-es évek ikonikus slágereivel várják a közönséget. A produkció folytatása nem véletlenül kapta a Táncolj még! alcímet. A ’70-es évek legnépszerűbb dalai – mint például maga a Táncolj még!, a Rock and Roller, vagy a Zene nélkül mit érek én - garantáltan mindenkit megmozgatnak. Nincs félszeg lötyögés, nincs egy helyben toporgás. Jönnek a korszak pörgős, temperamentumos slágerei, melyek új hangszerelésben, a Meggyes Ádám vezette big band előadásában időnként megidézik majd Havana lakótelepének latin fiestáinak hangulatát. Miközben persze a szívbemarkoló balladák sem maradhatnak el.
Hirdetés
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a korábbi fellépőkhöz jövőre Kulka János is csatlakozik.
„Nagyon szeretem a retrót. Fiatalon rengeteget hallgattam ezeket a számokat, Zalatnay Saroltától Máté Péteren át Kovács Katiig sok-sok kedvencem volt. Jól esik felidézni ezt az időszakot. Örülök, hogy jövőre én is ott leszek a Budapest Park színpadán.” – mondta a már énekesként is sokszor bizonyító színművész.
További jó hír, hogy egy év kihagyás után visszatér a Csinibabák közé Fekete Giorgio (Carson Coma) is.
„2023-ban is nagyon szerettem részt venni a Csinibabában: amellett, hogy imádtam magukat a dalokat, nagy tanulás volt számomra az, hogy az - általam kevésbé ismert - színházi világból érkező alkotók hogyan viszonyulnak egy popzenei koncert megvalósításához, amiben sokkal otthonosabban mozgok. Az utóbbi időkben látogatóként is egyre jobban vonz a színház világa, így kíváncsian várom, hogy mivel rukkolnak elő 2025-re a Katonások.”
A műsorvezetők terén szintén változás várható: Thuróczy Szabolcsot és Kocsis Gergelyt váltva jövőre Péterfy Bori oldalán Janklovics Péter (Dumaszínház) debütál ebben a szerepkörben.
“Óriási öröm számomra, hogy a 70-es évek emblematikus számait énekelhetem: gyakorlatilag ugyanazt csinálhatom, mint kiskamaszként a nappaliban. Azzal a különbséggel, hogy nem jön be anyám csendre inteni, hanem - remélhetőleg - több ezer néző fog tapsolni. Az csak hab a tortán, hogy mindezt fantasztikus színészek, és rocksztárok társaságában tehetem, sőt! Egy igazi rock dívával, Péterfy Borival konferáljuk az estét.”
Aggodalomra nincsen ok, a korábbi házigazdák énekesként továbbra is erősítik a csapatot és
Péterfy Bori, illetve Janklovics Péter sem kizárólag konferansziéként jelenik meg. A nézők vendégművészként természetesen újra találkozhatnak majd Csákányi Eszterrel (Örkény István Színház), valamint Nagy Ervinnel is.
Csinibaba Táncdalfesztivál 2025 közreműködök:
-
Énekesek: Bagossy Norbert, Beck Zoli, Bérczesi Róbert, Fekete Giorgio, Járai Márk, Jónás Vera, Kollár-Klemencz László, Lábas Viki, Németh Juci, Péterfy Bori, Sena Dagadu, Vitáris Iván
-
Katona: Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Béres Bence, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Jordán Adél, Kanyó Kata, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Kocsis Gergely, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Mészáros Béla, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Rujder Vivien, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos
-
Vendégművészek: Csákányi Eszter, Janklovics Péter, Kulka János, Nagy Ervin, Thuróczy Szabolcs
-
Rendező: Vajdai Vilmos
-
Zenekarvezető - karmester: Meggyes Ádám
-
Dramaturg: Bíró Bence
-
Látvány: Schnabel Zita
-
Stylist: Giliga Ilka
-
Koreográfus: Duda Éva
-
Zenei vezető: Szepesi Mátyás
-
Produkciós vezető: Kazimir Annamari, Tűzkő Lili
Budapest Park
Kapcsolódó
Cinematrip: egyedülálló látvány és életre kelő Honeybeast-univerzum Cikk
November 28-án a Müpában telt ház előtt mutatta be a Honeybeast Cinema Trip elnevezésű produkcióját, amelyet tavaszi turnéjukon még öt állomásra visznek el.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk
Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt
Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt Cikk
Regán Lili nyitja az estét Kamrad budapesti koncertje előtt február 16-án az Akvárium Klubban. A kiváló lemezlovas neve garancia arra, hogy a közönség már Kamrad színpadra lépése előtt is egy hatalmasat bulizhasson. Az immár háromszoros Rádió 1 Év DJ-je győztes Lili a legnagyobb hazai szórakozóhel
80 éves lenne Bob Marley - A Ladánybene 27 összefogás koncerttel készül a jubileumra Cikk
Redemption Song, One Love, No Woman No Cry, Get Up, Stand Up – csak néhány dal, amely a mai napig velünk van Bob Marley életművéből. Minden idők legismertebb reggae zenésze 2025. február 6-án lenne 80 éves. A világ számos pontján emlékkoncertekkel, fesztiválokkal készülnek a jubileumra. Hazánkban