"…Mint fának susogása" - vasárnap a Pesti Vigadóban lépnek fel a Nemzeti Filharmonikusok Cikk

Hirdetés

Tizenévesek és egy modellvasúttal még mindig önfeledten játszó ötvenes zeneszerző műveit hallhatja a közönség a Nemzeti Filharmonikusok …Mint fának susogása címre keresztelt koncertjén. A 18 éves Mozart és a 17 éves Bizet műve mellett Paul Hindemith alkotása csendül majd fel.

Tizenévesek művét hallhatja a közönség a koncert elején és végén. Mozart tizennyolc esztendős korában komponálta a négytételes A-dúr szimfóniát. Úgy is mondhatnánk, élete félidejében. Hiszen pár hét híján ugyanennyi évet tartogatott még számára a sors. Igazi profi kompozíció, friss, eleven szélső tételekkel, mély szenvedélyeket nem korbácsoló lassúval, elegáns menüettel.

Georges Bizet mindössze tizenhét tavaszt látott, amikor belekezdett az ugyancsak négytételes C-dúr szimfóniába. Neki ez volt az első komoly kísérlete a műfajban. Mozart majd’ másfél tucat szimfóniát írt már az A-dúr előtt, s épp kerek tucatot utána. Érdekes módon a francia fiatalember művének első tétele Mozart zenéjére emlékeztet. A második már inkább Berliozt juttatja eszünkbe, dallama romantikusan szárnyal, ahogy 1855 körül illik.

A két fiatalember muzsikája közt egy olyan érett férfiú zenéje szól, aki az ötödik x-en túl is megőrzött valamit a gyermekkorból. Paul Hindemith késő öregkoráig szeretett odahaza modellvasúttal játszani. Zenéjében szintén van valami játékos vonás. Úgy vélte, a 20. században is érdemes feltámasztani a barokk concertók lüktető-motorikus ritmusvilágát, polifon szólamszövését, persze modernebb, érdesebb-csípősebb harmóniákkal.

Program:

  • Wolfgang Amadeus Mozart A-dúr szimfónia, K. 201
  • Paul Hindemith Versenymű fafúvós hangszerekre, hárfára és zenekarra
  • Georges Bizet C-dúr szimfónia

Közreműködők:

  • Kovács Imre fuvola
  • Horváth Béla oboa
  • Szatmári Zsolt klarinét
  • Bokor Pál fagott
  • Sipkay Deborah hárfa
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Somos Csaba karmester

 

Nemzeti Filharmonikusok

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est

Budapestre jön Sara Landry! Cikk

SARA LANDRY 2025 Budapest Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö