Moonspell + My Dying Bride koncert 2022, Budapest [Ultima Ratio Fest 2022] Esemény

Ultima Ratio Fest 2022  - Moosnpell, My Dying Bride, Borknagar

Ha minden jól megy, 2022-ben olyan nemzetközi koncert-kárpótlásokat kapunk a Barba Negrában, hogy egyszerűbb lesz a klubba költözni, mint odajárni! Ennek jegyében véshetjük be az október 10-i estét is, amikor egy éjszaka alatt, az Ultima Ratio Fest 2022 égisze alatt támadja be a közönséget a Moospell, a My Dying Bride, a Borknagar, a Wolfheart és a Hinayana.

A turné egyik markáns apropója, hogy a portugál Moonspell 2022-ben ünnepli három évtizedes fennállását, úgyhogy egy igen szép életmű-zenélésre számíthatunk. Emellett persze a 2021 februárjában kiadott Hermitage album anyagát  is megkapjuk majd ezen az estén.

Hirdetés

Zenekari korban a My Dying Brid-ot sem kell félteni. A több mint 30 éves csapat már 13 albumot tett le az asztalra, ezek közül a legutóbbit 2020 tavaszán, amit ebből kifolyólag még nem igazán volt alkalmuk körbehordozni a kontinensen. Épp itt lesz az ideje!

Egy ideje már a Borknagar-t sem láttuk hazai színpadon, úgy hogy épp jól fog esni a csapat minőségi black/pagan metal pakkja a Barba Negrában. Hasonlóan sötét utakon jár a finn Wolfheart is, akik szintén 2020-ban tettek le egy új albumot az asztalra. A nyitó csemege pedig az amerikai Hinayana black/doom őrlése lesz, úgyhogy határozottan érdemes lesz időben a placcra érni!  

  • Jegyek: 8999 / 9999 / 11999 / 14999 Ft

  • Fellépők: Moospell, My Dying Bride, Borknagar, Wolfheart, Hinayana

  • Szervező: H-Music, Decibel Touring, Barba Negra

Moospell, My Dying Bride koncert jegyek >>>
(2021.10.01., 10:00-tól)

 

-fv-

Kapcsolat

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f