Morcheeba koncert 2019, Budapest - vendég: HYYTS Esemény

Hirdetés

A brit triphop duó tavaly megjelent Daze Away című lemeze a Morcheeba korai, eklektikus stílusához nyúlik vissza, egy mindenféle stílusbeli megkötést nélkülöző 10 számos szárnyalás. Skye és Ross május 15-én, a Dürer Kertben mutatják be kilencedik albumukat, igazi családi felállásban.

A Morcheebára a kezdetektől jellemző örömteli műfaj keveredés tér vissza a duó júniusban megjelent új lemezén: az ’50-es évek blues, a ’60-as évek pszichedelikus rockja, a ’70-es évek dub reggae-je, a ’80-as évek elektronikus zenéje és a ’90-es évek hip-hopja mind-mind tetten érhetők ezen a 10 rendkívüli dalon. “Amit jónak éreztünk, azzal dolgozunk” – mesélte az album kapcsán Ross Godfrey, aki producerként is dolgozott a lemezen. “Ugyanakkor szerettük volna megfogni azt a rengeteg energiát és szeretetet, amiket a koncerteken kapunk, ezek jelentik a zenekar nagy részét. Skye énekéből is rengeteg élőben lett felvéve, gyakran egyben, két dal pedig franciául van. Egyik vendégünk vagy kollaborációnk sem volt előre eltervezve. Ha valami érdekes szembejött velünk, amivel szerettünk volna dolgozni, megkértük őket.”

Például Roots Manuva rapperrel egy moszkvai fesztiválon találkoztak, aki a címadó Blaze Away c. dal szövegét írta, Benjamin Biolay, francia zenésszel pedig a Paris-sur-Mer-ben énekel duettet Skye-jal. A rajongók már megszokhatták a Morcheeba lemezek végén szóló pszichedelikus elszállást, ez természetesen ezúttal sem hiányozhatott: “Most azonban sokkal filmszerűbb, félig apokaliptikus jam született egy szintetizátor és egy elektronikus gitár között, amin a feleségem, Amanda énekel franciául” – meséli Ross a záró Mezcal Dream kapcsán.

És bár Ross bátyja és korábban a zenekar oszlopos tagja, Paul elhagyta a formációt, a Morcheeba még sosem volt ennyire családi vállalkozás. A dobok mögött ugyanis Skye 21 éves fia, Jaega ül, a férje Steve Gordon basszus fronton tért vissza hozzájuk koncerteken, míg lányuk, Kiki a Sweet L.A. című dalban énekel háttérvokált, amit az ő traumatikus transz-atlanti kapcsolata ihletett, melyet az anyja már az elejétől elátkozottnak tartott. Ezzel a családi felállással és az új dalokkal pedig tavalyi fesztiválos koncertjük után ezúttal önálló klubkoncerttel térnek vissza május 15-én a Dürer Kertbe.

  • Jegyár: 7200 / 7900 Ft

  • Fellépők: Morcheeba, HYYTS

  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

 

Morcheeba koncert jegyelővétel >>> (teltház)

 

New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

John Maus koncert 2025, Budapest Esemény

John Maus koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 09
John Maust kísérleti zenéje miatt gyakran nevezik retro-futuristának, dalai moziszerű, furcsa látomások. A különös zenészt legutóbb tavaly hallhattuk az A38-on, most azonban a rajongók nagy örömére szeptember 9-én az Akvárium Klubba is elhozza különös dallamait. John Maus egy igazán rejtélyes zen

Robbie Williams koncert 2025, Budapest [vendég: Lottery Winners] Esemény

Robbie Williams koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 12
Robbie Williams ma bejelentette 2025-ös, várva várt turnéját, amelynek keretében a globális ikon jövő nyáron az Egyesült Királyság, Írország és Európa városaiban lép fel. A Robbie Williams Live 2025 turné Budapestet is érinti, a brit popsztár legnagyobb slágereit és a Better Man című film dalait 2

Öböl X Reflektor 2025: Mogwai, Co Lee, ... Esemény

Öböl X Reflektor 2025 dátum

2025 Sep 12
A Reflektror 2025-ben még szorosabbra fűzi a kötelékeit a Dürer Kerttel és a Budaparttal közös Öbölkoncert koncepciójukat keresztezik a rendezvény szellemiségével szeptember 12-13. között. A mini fesztivál szombati napján első magyarországi koncertjére érkezik az idén 30 éves skót posztrock legen

Go-Jo koncert 2025, Budapest Esemény

Go-Jo koncert 2025, Budapest dátum

2025 Sep 19
Go-Jo kezdetben lendületes feldolgozásaival vált ismertté, a közösségi médiában közel másfél millió követőt gyűjtött össze és 2023-ban ő volt a 9. legtöbbet streamelt ausztrál előadó az egész világon. Mrs. Hollywood című slágere egymilliárd megtekintést hozott, az Eurovízión pedig Milkshake Man cí