Na, de mit játsszon az Elefánt? Cikk

Elefánt Ti+Mi koncert

Hirdetés

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt emleget. Az anyagot először a Budapest Parkban, majd az összes fontosabb fesztiválon és rendre teltházas vidéki klubkoncerteken is bemutatták. Egy szusszanásnyi pihenő után március 21-én és 22-én egy különleges dupla-koncerttel készülnek az Akvárium Klubba. A TI+MI fantázianévre hallgató két estén két különböző műsorral várják a közönséget - és ebbe most nekünk is van beleszólásunk!

Képzeld el, hogy egy teljes koncertet a te kedvenc dalaidra építenek! Ez most tényleg valósággá válik - az Elefánt ezúttal a döntést a rajongói kezébe adja, akik a közösségi médián keresztül március 1-ig szavazhatnak arról, melyik Elefánt-slágert szeretnék hallani március 21-én az Akváriumban. Nem csalás, nem ámítás: a srácok a setlistet tényleg a beérkezett voksok alapján állítják össze! Ezen az estén tehát bármi előfordulhat, a legnagyobb klasszikusoktól kezdve igazi meglepetéseken át egészen a ritkán vagy akár sohasem játszott Elefánt-dalokig. És itt még nincs vége: március 22-én aztán fordul a kocka, a második estén ugyanis a srácok a személyes kedvenceiket hozzák el, olyan dalokat, amik igazán közel állnak hozzájuk. Ezzel még inkább megnyitják előttünk az alkotói világukat, vagy ahogy ők fogalmaznak:

“A második nap olyan lesz, mint amilyenek Mi vagyunk abban az adott pillanatban, vagy épp leszünk. A többit helyben megdumáljuk.”

Március 21-én az estét a hazai alternatív popszíntér egyik üde színfoltja, Cserihanna nyitja - színházi világban is jártas énekes-dalszerző dalaiban a fiatal felnőttkor témáit és problémáit boncolgatja, sok-sok öniróniával. Tavaly megjelent Hirtelen mélyül című lemezével nem csak a közönséget, de a kritikusokat is megnyerte magának. Március 22-én pedig az NKA Hangfoglaló Program támogatásával a szintén a magyar alter gyökereihez visszanyúló Cataflamingo melegíti elő a terepet. 2023-ban adták ki első nagylemezüket Ajtónak támaszkodni címmel, amit a Telex az év legjobb rock lemezének választott.

Elefánt - TI+MI jegyek >>>

 

Elefánt press

Kapcsolódó

2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk

World of Hans Zimmer koncert 2026 Budapest 2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson. Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink

Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben Cikk

Hangadó X Dürer Kert, 03.12. 18:00 Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra. Az after party előtt a koncerteket az ország talán egyik legizgalmasabb producere és a program egyik mentora, iamyank zárja majd új, 360° rave set-

Live Nation koncertek 2025: tavaszi, nyári és öszi helyzetkép Cikk

Live Nation koncertek 2025 tavasz, nyár, ősz - Iron Maiden live Nem tétlenkedett a 2025-ös évre sem a Live Nation Magyarország csapata, és már a tavasz első sugarai is egy igen impozáns koncertsoron csillanhatnak, a nyár és az ősz pedig már most igen dúsnak ígérkezik, pedig még garantáltan nem is teljes az idei lajstrom. Tavasztól befutnak a nagy nemzetközi t

Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar Cikk

Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozás