Nyárzáró gálakoncert a pécsi bazilika előtt 2017.08.29, Szent Péter és Szent Pál székesegyház, Pécs

Hol volt hol nem volt, volt egyszer két fiatalember. Felkerekedtek, és bejárták a Kárpát-medencét, hegyen át és völgyön át. Rátaláltak az örökkévaló forrásra, és így lett világra szóló népdalkincs, bartóki életmű és fényesen ragyogó kodályi életpálya. A Filharmónia Magyarország két géniuszunkra, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi gálaműsorával.

Hirdetés

Az évek óta töretlenül népszerű Püspökvári Zenés Esték keretében idén először egy olyan helyszín kerül bevezetésre, amely eddig még nem adott otthont koncertnek, de a szakemberek szerint jó akusztikájú a tér. A pécsi Bazilika nyugati kapu előtti térre nagyszabású szabadtéri koncertet hoz el a Filharmónia Magyarország. Augusztus 29-én, kedden 19 órai kezdettel „Csak tiszta forrásból” címmel a „Fölszállott a páva” népzenei és néptánc tehetségkutató verseny gálaműsorának lehetnek részesei egy kellemes nyári estén.

Egy sosem látott grandiózus produkció kerül bemutatásra, hiszen egy nagy színpadot állítunk fel a bazilika nyugati bejárata előtt, és egy olyan nagyszabású produkció részesei lehetünk, ahol szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek együtt színpadra.” – fogalmazott Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „A koncertre a tánc szerelmeseit is várjuk, hisz a nagyszabású koncertre a Czifra Táncegyüttes is különleges produkcióval készül autentikus népviseletben.”

A két ismert zeneszerző, Kodály és Bartók olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban, melyek utat találnak azok szívéhez is, akikhez eddig nem állt az közel. A koncert koronájaként egy olyan produkciót láthatnak, ahol a kórus és a zenekar mellett táncosok is közreműködnek, illetve olyan népi hangszerek is szerepet kapnak, mint a cimbalom. A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan országosan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István Szalonna és Bandája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével. Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella és Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna. Az estet ki is moderálhatná hitelesebben, mint a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a kiváló népzenekutató, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.

Jegyek kaphatók a Filharmónia Magyarország jegypénztárában (Kodály Központ, nyitva tartás hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között), a www.jegymester.hu oldalon, és a koncert előtt a helyszínen. További információ a www.filharmonia.hu oldalon található.

Közreműködik:

  • Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar
  • Szalonna és bandája
  • Czifra Táncegyüttes
  • Magyar Rádió Énekkar
  • Palerdi András-ének
  • Zsikó Zoltán-ének
  • Balga Gabriella-ének
  • Kubinyi Júlia-ének
  • Csizmadia Anna-ének
  • Vezényel: Madaras Gergely
  • Műsorvezető: Sebő Ferenc

 

Sajtóanyag: Filharmónia Magyarország


Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Aug 29 20:00
    Vége:
    2017 Aug 29 22:00
    Pécsi székesegyház:
    Pécs ,
    Szent István tér 23 ,
    7621 ,

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát