Teljes a Sabaton-koncert felállása, az Avatar és a Dynazty is érkezik augusztus 20-án! Hír
Hirdetés
Az eredetileg márciusra tervezett Sabaton koncert pótlására szinte rögtön betonbiztos és közeli új dátum született: A svédek még idén, nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án térnek vissza Magyarországra, a Barba Negrában ráadásul társuk lesz a szintén svéd Avatar, és a Dynazty is! A koncertre természetesen érvényesek a korábban megváltott jegyek.
SABATON
A The War to End All Wars című új Sabaton album márciusban jelent meg; az ismét az első világháború történeteinek emléket állító lemez Magyarországon különleges formában, H-Music magazinnal együtt kapható, a MAHASZ toplistáján pedig első helyen nyitott és megjelenés óta az élbolyban van.
AVATAR
Heavy, thrash, melodic death, groove, gothic - mindent szállít egyben a svéd Avatar, akik a nagy klasszikusok mellett most a legutóbbi, Hunter Gatherer lemez dalait is bemutatják. Progresszív, avantgárd dalokkal kezdek, de a tavaly pont 20 éves zenekar ez idő alatt pedig olyan egyedi hangzásvilágot teremtett meg, amiről azonnal felismerhető a zenéjük. A mindig teátrális, nagyszabású és látványos bulikról ismert banda most második alkalommal tér vissza Magyarországra a Sabaton különlges vendégeként.
DYNAZTY
Április 10-én elképesztő bulit csapott a Barba Negrában a svéd Dynazty, és a hangulatot nézve ez sokaknak nem volt elég. Nekik jó hír, hogy a Sabaton előtti második különleges vendégként ők is visszatérnek hozzánk augusztus 20-án a Final Advent új lemezzel.
A 2008-ban alakult Dynazty 7 albumot adott ki mindössze 10 év alatt. A zenekar kezdeti időszakában érezhető 80-as évekbeli hardrock hatásoktól eltérve mára a Dynazty olyanná fejlesztette és finomította hangzását, amely egyesíti a modern metal szcénát a múlttal, valami egészen egyedit alkotva. Ma a zenekar ismert és keresett zenészekből áll, akik több szempontból is aktívak a metal színtéren.
Sabaton koncert (2022 Budapest) jegyek >>>
H-Music Hungary
Kapcsolódó
A svájci hegyekből a reflektorfénybe: JODOKCELLO először Budapesten Hír
Végre Magyarországra érkezik a különleges stílusáról ismert csellista, aki egy új zenei világot teremtett. Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO, a klasszikus crossover új szenzációja, 2025. november 23-án adja első magyarországi szólókoncertjét a Budapest Kongresszusi Központ színpadán.
A telt há
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Duplázik az Elefánt a Kobuciban Hír
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek. A Fonogram-díjas zenei kollektíva ezzel a dupla koncerttel indítja el a nyári szezon
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m