The Score koncert 2021, Budapest [új dátum] Esemény

The Score koncert 2021

Hirdetés

Bár még csak az 5. évét tapossa, a kaliforniai The Score, már most tétel az amerikai alternatív rock palettán! A duó legutóbbi dalán Travis Barkerrel, a Blink 182 dobosával dolgoztak együtt, az új dal után pedig bejelentették augusztusban érkező második lemezüket és európai turnéjukat is, mely 2021. november 11-én* a Dürer Kertbe is elér.

A The Score 2015-ben tűnt fel a színen, amikor Oh My Love című daluk egy szupermarket kampányában szerepelt. A csapatra egyből lecsapott a Rebublic Records, az említett dal pedig 43. helyig jutott az UK Singles Charton. Ugyanebben az évben ez a szám lett az egyik legkeresettebb a Shazamon is és szerepelt az Alvin és a mókusok új filmjében is.

Az Eddie Anthony Ramirez (ének, gitár) és Edan Chai Dover (billentyűk, producer) kettőséből álló zenekart leginkább a OneRepublic-hoz vagy a Twenty One Pilots-hoz hasonlíthatnánk hangzásban, feel good, táncolható, ugyanakkor nagyívű számaik könnyen megragadják a figyelmet. A duó 2017-ben jelentette meg Atlas-ra keresztelt debütáló albumát, egy sor EP után pedig augusztus 28-ra ígérik az azt követő Carry On megjelenését. A lemez felvezetéseként pár napja jelent meg legújabb, All of Me című számuk is, ahol egy meglepetés vendéggel Travis Barkerrel, a Blink 182 dobosával egészültek ki. A The Score a friss anyaggal turnéra indul, így 2021. február 11-én a Dürer Kertben élőben is megismerhetjük az új dalokat.

* A COVID-19 helyzet alakulása miatt a teljes turné halasztásra került. A budapesti koncert 2021. november 21-én lesz, a Dürer Kertben. A már megvásárolt jegyek természetesen érvényesek az új időpontra. 

  • Jegyár: 5000 Ft

  • Fellépők: The Score, ...

  • Szervező: New Beat, Dürer Kert

The Score koncert (2021 Budapest) jegyek >>>

 

* * *

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bilderbuch koncert 2025, Budapest Esemény

Bilderbuch koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 13
A Bilderbuch nyitott a Carson Coma teltházas koncertje előtt a Budapest Parkban, most pedig önálló koncerttel hozzák el Softpower-re keresztelt turnéjukat Budapestre is, hogy kísérletező, színes, bátor zenéjükkel a Dürer Kert közönségét is megtáncoltassák május 13-án. A rockzene halott? Ezzel a z

Combichrist koncert 2025, Budapest Esemény

Combichrist koncert 2025, Budapest dátum

2025 May 15
16 országon átívelő monstre turnéra indul az Andy LaPlegua vezette Combichrist idén tavasszal, a dark inusztriál metal konvoj pedig május 15-én Budapestre is begurul.  A norvég / amerikai "aggrotech" metal Combichrist tavaly megjelent, tizedik lemezét hozza majd el. A CMBCRST anyag pedig ismét já

Born of Osiris koncert 2025, Budapest [vendég: Ingested, Entheos, The Voynich Code ] Esemény

Born of Osiris koncert 2025, Budapest időpont

2025 May 18
Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet. A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg

Iron Maiden dupla koncert 2025, Budapest [vendég: Halestorm] Esemény

Iron Maiden koncert 2025, Budapest - 2. este

2025 May 28
Budapesten indul az Iron Maiden 2025-ös turnéja! A ‘Run for your Lives’ körút május 27-én, és a masszív érdeklődésnek köszönhetően május 28-án, röffen be a Sportarénában. A turné egyben a zenekar 50. szülinapját is ünnepli, ehhez mérten egy különleges, az első 9 albumból merítő setlistre és persze