Péntektől, több mint 600 nap után újra koncertek a Budapest Park nagyszínpadán! Cikk

Budapest Park 2021

Hirdetés

Talán még sosem volt olyan boldog a nyitás pillanata a Budapest Park dolgozói, a fellépő zenészek és a közönség számára, mint idén. Május utolsó hétvégéjén bulisorozatokkal indult el az élet a Parkban, június 4-én pedig nagyon hosszú kihagyás után újra élettel telik meg a nagyszínpad.

A tervezettnél ugyan kicsit később, mégis hatalmas boldogságban nyitja meg kapuit az élőzene szerelmesei előtt a Budapest Park. Már önmagában az is elképesztő örömhír, hogy 614 nap után végre újra zenekar állhat a nagyszínpadon, ez az év viszont egyébként is különleges számukra, ugyanis jubileumi tizedik szezonját ünnepli a koncerthelyszín.

“Bár iszonyatosan nagy munka áll mögöttünk, és most is rengeteg a feladat, feszített a tempó mindannyiunk számára, de péntek óta a teljes stábunk örömmámorban úszik. Nehéz lenne szavakkal megfogalmazni, milyen érzés volt látni az első vendégeket a Parkban, a java pedig még hátravan! Június 3-án egy próbaüzemmel egybekötött meglepetéskoncerttel háláljuk meg jónéhány hűséges jegyvásárlónknak a kitartását és támogatását, június 4-től pedig újraindul a rock ‘n’ roll: a Vad Fruttik koncertjével nyitjuk meg a tizedik évadot.” - mondta el a nyitásról Pálffy András, a Park alapítója és vezérigazgatója.

Bár egyelőre az őket érintő rendelet alapján kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak az eseményeik, az előzetes kutatásaik alapján arra számítanak, hogy a nézőszámot nem fogja ez a szabályozás jelentősen befolyásolni. Ráadásul a kötelezőn túl rengeteg egyéb óvintézkedéssel (több beengedő kapu, kihelyezett kézfertőtlenítők, gyakori fertőtlenítő takarítás, készpénzmentes fizetés, stb.) készülnek, hogy járványügyi szempontból is biztonságos szórakozást kínáljanak. Ezen kívül úgy gondolják, a rendkívül tágas elrendezés és a szabadtér is jó hívószó lehet. Ezzel egyidőben frissült a hely dizájnja is, Juhász Levente grafikus munkája a nagyszínpad mellett a Park több helyszínén is visszaköszön.

A nyitóhétvégén egyébként a Vad Fruttik után június 5-én a Park korábbi himnuszát, a Hagyd kint című dalt jegyző Margaret Island, június 6-án pedig a Honeybeast áll színpadra, de az október közepéig meghosszabbított szezonban tulajdonképpen az összes Park közönségkedvenc helyet kap. Ezen kívül minden koncert után továbbra is több tánctéren, zenei stílusok kavalkádjával várják az éjszakai bulizni vágyókat - június 5-én például rögtön egy nagyszabású Necc Partyval. 

A nyitás örömét örökítették meg új kisfilmjükben is, amiben a zenészeket olyan helyzetekben láthatjuk, ahogy szinte soha. A pörgős, vidám, néhol abszurd és bolondos képsorokat a Parkban rögzítették Bátori Gábor ‘Jim’ (sinco) rendezésében, Zolnai Gergely operatőri munkájával. A videó mozgatórugóját a személyes, emberi kapcsolatok és a fellépők Parkhoz fűződő szép emlékei adják, mindezt jó adag fesztelen jókedvvel és egy kis öniróniával nyakon öntve. A videóban feltűnő formációk szinte mind a Park visszatérő “vendégei”, egész pontosan: 30y, Aurevoir., Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Carson Coma, Csaknekedkislány, Dé:nash, Dzsúdló, Esti Kornél, Halott Pénz, Honeybeast, Horváth Tamás, Irie Maffia, Krúbi, Lóci Játszik, Margaret Island, Perrin, Punnany Massif, Random Trip, Slow Village, Supernem, Tankcsapda, Wellhello. Az üzenet egyszerű: mindenki izgatottan várta már ezt a pillanatot, most itt az idő, hogy - Felcser Máté szavaival élve - nyomjuk, hiszen az élőzene, a koncertek és a Park is “újra a miénk!”

De nem ez az egyetlen videó, ami az elmúlt időszakban a koncerthelyszínen forgott: nemrég megjelent az Irie Maffia Feel The Vibe című klipje, ami a Parkos napfelkeltét, illetve a nagyszínpad épülését örökíti meg.

A Budapest Park tehát újult erővel, erős line-uppal, tágas térrel és a csillagos ég alatti önfeledt bulizással várja a látogatókat, egészen október közepéig.

Budapest Park - 2021. júniusi koncertek

  • 06.04. - Vad Fruttik

  • 06.05 - Margaret Island

  • 06.06. - Honeybeast

  • 06.09. - Pál Utcai Fiúk

  • 06.10. - Aurevoir. + Parno Graszt

  • 06.11. - Horváth Tamás

  • 06.12. - Galaxisok + Ricsárdgír

  • 06.17. - Punnany Massif

  • 06.18. - Halott Pénz

  • 06.19. - Irie Maffia

  • 06.24. - hiperkarma

  • 06.25. - Tankcsapda

  • 06.26. - Kowalsky Meg A Vega


Budapest Park további programok és jegyek >>>

 

Budapest Park 

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

JazzFest Budapest Ősz 2025: Marcus Miller, Keyon Harrold, Bill Evans és Kenny Garrett is a fővárosba érkezik Cikk

Miles Davis 100: ahol a múlt, a jelen és a jövő találkozik a színpadon 2026-ban a világ a jazz történetének egyik legnagyobb alakját, Miles Davist ünnepli születésének 100. évfordulója alkalmából. A JazzFest Budapest őszi programjában különleges koncertsorozat idézi meg az örök újító, a műfaj határait folyamatosan tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai, Ma

Hétvégén jön a La Boum 2025! Cikk

Most hétvégén jön a La Boum – visszatér a kastélyházibuli! Augusztus 29–30-án ismét élet költözik a pusztazámori Öregtölgy Kastélyba: érkezik a La Boum, a nyár legkülönlegesebb, családias hangulatú fesztiválja. A mindössze 700 főt befogadó “kastélyházibuli” immár ötödik alkalommal hozza össze a zenekarokat és a közönséget – kordonok és backstage nélkül, e

Masszív sikerrel zárt a STRAND Fesztivál 2025 - Jövő évi dátum szeptember elején Cikk

Hatalmas sikerrel zárt a STRAND Fesztivál, a Balaton legnagyobb eseménye  Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult, idén négynaposra bővült program mára a Balaton Régió legnagyobb és egyben a legtöbb turistát vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre idén közel kilencvenezren érkeztek a tóhoz. Ráadásul egy olyan időpontban, amely a ba