Angels and Airwaves: új dal, hét év után új turné! Hír

Hirdetés

Jó rég volt már, hogy friss hírek érkeztek Tom Delonge zenekara, az Angels and Airwaves felöl, de tegnap megtört csend: ősztől ismét teljes lendülettel üzemel a formáció!

A visszatérés jegyében két komoly hírt is hozott a csapat: egyrészt hét év után ismét nekiállnak meghódítani a színpadok világát, másrészt egy vadonatúj, Rebel Girl című számot is hozott a  formáció, amely egyben a már javában készülő új album egyik első fecskéje. A new wave és a pup punk jegyében született dalt alább meg is hallgathatjátok:

A frissen bejelentett turné egyébként szeptember elején indul, egy igen intenzív amerikai körrel, és a jelen állás szerint október elejéig biztosan Észak-Amerikában marad a zenekar. Hogy ezt követően merre kanyarodik a csapat, még nem publikus, de szinte biztosak lehetünk benne, előbb-utóbb  Európa is fókuszba kerül.  

 

További infók az Angels and Airwaves oldalán >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Művészetek Völgye 2024: közel 3000-nél állt meg az idei programszámláló Hír

Művészetek Völgye 2024 - Közel 3000 program Kapolcson A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A fesztivál ezúttal is számos újdonsággal készül, köztük új helyszínekkel, fenntartha

Teljes a Rockmaraton 2024 - A Wacken Metal Battle Hungary nyertesére azért még vár egy hely Hír

Rockmaraton 2024 Ugyan már teljes pompájában feszít a jubiluemi Rockmaraton fellépőinek listája, de azért van még egy kiadó hely, méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary nyertesének! 10 döntős zenekar és a nagy megmérettetésre május 26-án kerül sor a BARBA NEGRAban, ahol ezek a bandák küzdenek majd a trónért és a

Május 8-tól idén is akciózik a Live Nation Magyarország! Hír

Live Nation Koncert Hét 2024 2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation

Sziget 2024: újítások és vendégélmény Hír

Sziget 2024  újdonságok és vendégélmény Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a fesztivál újításait vette sorra. „Tavaly nagyot léptünk a Sziget vendégélmény fokozásában – a visszajelzések alapján – a látogatók nagy megelégedésére” „A higiénia terén az európai fesztiválok élvonalában is példaértékűek a szolgáltatásaink, ezt nem csak a l