Hétindító turnésorolás: Foals, Sum 41, Lindemann, The Chainsmokers, Hans Zimmer Hír

Eddig sem álltunk rosszul, ami turnébejelentéseket illeti, de úgy néz ki, hogy november első hétfője indította be igazán a zenekarok hírvillantási-kedvét, ugyanis még alig indult el a nap, máris 4 komolyabb bejelentés, és 2 masszív sejtés jut a mai napra!

Kezdjük először a két sejtéssel, azaz lényegében már szinte ténnyel, ugyanis már gyakorlatilag biztos, hogy a KISS által bejelentett 70+ új dátum között ott lesz egy 2020. július 16-i budapesti befutó is, illetőleg Bruce Dickinson a november 2-i one man show-n jelezte, hogy a héten egy masszív Iron Maiden bejelentésre is készülhetünk. Ezek hivatalos befutójára még kicsit várnunk kell, de alább a délelőtti bejelentők és eddigi dátumaik:   

Hirdetés


Foals

Foals már alaposan ellátta rajongókat új dalokkal az 'Everything Not Saved Will Be Lost' album két fejezetével, épp ideje volt, hogy az élő fellépéseket is elkezdje dúsítani! Ennek jegyében érkezett a korábban már bejelentett, osztrák Snowbombing fesztivál mellé egy adag újabb tavaszi dátum, és a spanyol Mad Cool Festival 2020 július derekára! // További Foals infók >>>

  • 2020.04.13-18: Mayrhofen (AT) - Snowbombing Festival 2020
  • 2020.04.14: Amszterdam (NL)
  • 2020.04.16: Zürich (CH)
  • 2020.04.24: Köln (D)
  • 2020.04.25: Berlin (D)
  • 2020.04.27: Párizs (FR)
  • 2020.07.8-11: Madrid (ESP) - Mad Cool Festival 2020

 

Sum 41

Az év legelején a Sum 41 is meglengeti Európában a nyáron megjelent, ’Order in Decline’ című nagylemezét, és bár hozzánk ez a kanyar sajnos nem ér el, azért egy január 24-i bécsi eseményre lecsaphatnak a hazai rajongók is! // További Sum 41 infók >>>

  • 2020.01.14: Antwerpen (B)
  • 2020.01.15: Luxemburg (L)
  • 2020.01.17: Párizs (F)
  • 2020.01. 21: Amszterdam (NL)
  • 2020.01.23: Düsseldorf (D)
  • 2020.01.24: Bécs (AT)
  • 2020.01.25: München (D)
  • 2020.01.28: Miláno (IT)
  • 2020.01.30: Erfurt (D)
  • 2020.01.31: Aschaffenburg (D)
  • 2020.02.01: Berlin (D)
  • 2020.02.03: Koppenhága (DK)
  • 2020.02.04: Stockholm (S)
  • 2020.02.05: Oslo (N)
  • 2020.02.07: Stuttgart (D)

 

Lindemann

Már ment egy kört a Till Lindemann és Peter Tägtgren alkotta Lindemann turnéhíre, ma pedig megérkezett a valós lajstrom is, sajnos magyar helyszín nélkül, de többek között egy február 8-i bécsi dátum már szerepel a novemberben érkező friss albumot népszerűsítő körút listáján! // Továbi Lindermann infók >>>

  • 2020.02.04: Hanover (D)
  • 2020.02.06: Köln (D)
  • 2020.02.08: Bécs (AT)
  • 2020.02.10: Prága (CZ)
  • 2020.02.12: Offenbach am Main (D)
  • 2020.02.14: Lipcse (D)
  • 2020.02.17: München (D)
  • 2020.02.19: Zürich (CH)
  • 2020.02.21: Párizs (FR)
  • 2020.02.23: London (UK)
  • 2020.02.27: Stockholm (S)
  • 2020.02.29: Helsinki (FIN)

 

The Chainsmokers

Még az ide évben befut majd a The Chainsmokers új, ’World War Joy’ című nagylemeze, amelyet majd jól körbe is hordoznak a világban, ennek pedig egyik biztos pontja egy 2020 őszi Európa-turné lesz, eddig az alábbi is felsorolt dátumokkal! // További The Chainsmokers infók >>>

  • 2020.10.07: München (D)
  • 2020.10.10: Assago (IT)
  • 2020.10.18: Dublin (IRL)
  • 2020.10.21: Düsseldorf (D)
  • 2020.10.22: Brüsszel (B)
  • 2020.10.23: Amszterdam (NL)
  • 2020.10.24: Párizs (FR)

 

Hans Zimmer

Egy nagyobb ugrással odalibbenünk 2021-hez, amikor is a világ legnépszerűbb filmzeneszerzője ismét turnéra indul! Bár a zenéit 2020-ban is hallhatja a nagyközönség – február 17-én Magyarországon is – a  The World of Hans Zimmer körúton, maga a mester csak az ezt követő évben lép újra színpadra a Hans Zimmer Live újabb etapjával. // További Hans Zimmer Live infók >>>

  • 2021.02.11: Berlin (D)
  • 2021.02.13: Prága (CZ)
  • 2021.02.14: Bécs (AT)
  • 2021.02.17: München (D)
  • 2021.02.19: Köln (D)
  • 2021.02.21: Antwerpen (B)
  • 2021.02.23: Mannheim (D)
  • 2021.02.25: Stuttgart (D)
  • 2021.02.27: Amszterdam (NL)
  • 2021.03.02: Dublin (IRL)
  • 2021.03.11: Párizs (FR)
  • 2021.03.14: Zürich (CH)
  • 2021.03.15: Zürich (CH)
  • 2021.03.17: Bologna (IT)
  • 2021.03.18: Milánó (IT)

 

-fv-

Kapcsolódó

Teljes a Rockmaraton 2024 - A Wacken Metal Battle Hungary nyertesére azért még vár egy hely Hír

Rockmaraton 2024 Ugyan már teljes pompájában feszít a jubiluemi Rockmaraton fellépőinek listája, de azért van még egy kiadó hely, méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary nyertesének! 10 döntős zenekar és a nagy megmérettetésre május 26-án kerül sor a BARBA NEGRAban, ahol ezek a bandák küzdenek majd a trónért és a

Május 8-tól idén is akciózik a Live Nation Magyarország! Hír

Live Nation Koncert Hét 2024 2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation

Sziget 2024: újítások és vendégélmény Hír

Sziget 2024  újdonságok és vendégélmény Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a fesztivál újításait vette sorra. „Tavaly nagyot léptünk a Sziget vendégélmény fokozásában – a visszajelzések alapján – a látogatók nagy megelégedésére” „A higiénia terén az európai fesztiválok élvonalában is példaértékűek a szolgáltatásaink, ezt nem csak a l

Kylie Minogue is ott lesz a Sziget 2024-en! Hír

Kylie Minogue Sziget 2024 Hatalmas bejelentéssel indult a Sziget 2024-es programjait és újításait bemutató sajtótájékoztató. Eszerint a fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláér