Visszatérő világsztárokkal indítja 2023-at a Müpa Cikk

Mariza 2023 Müpa

Hirdetés

A fado nagyasszonya, Mariza és a balkáni virtus nagymestere, Goran Bregović is visszatér a Müpába 2023 első hónapjaiban, de itt mutatja be új lemezét Beck Zoli és Grecsó Krisztián, valamint Kollár-Klemencz László is, a magyar jazz legendás alakja, László Attila pedig kerek jubileumát ünnepli a közönséggel. A Müpa+ hűségprogram tagjai akár már október 26-tól, míg a nagyközönség egy nappal később, október 27-től megválthatja jegyeit ezekre és még sok más újonnan bejelentett produkcióra is. Nézzük, miből lehet válogatni!

A 2023-as esztendőben több régi ismerőst is újra a Müpa színpadán üdvözölhet a közönség. A portugál énekesnő, Mariza szenvedélyes előadásával szinte azonnal a hallgatóság szívébe lopta magát, amikor 12 éve először állt a hangversenyterem színpadán, egymaga felhelyezve a fado műfaját a hazai zenerajongók palettájára. Öt évvel legutóbbi koncertje után most új lemezének anyagával tér vissza a magyar közönséghez. Szintén nem először jár a Müpában a balkáni cigányzene megkerülhetetlen alakja, a filmekhez és színdarabokhoz emblematikus zenéket szerző Goran Bregović. Ezúttal a Budafoki Dohnányi Zenekarral kiegészülve, szimfonikus hangszerelésben hozza el legjobb dalait Budapestre.

Kerek jubileumot ünnepel a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb művésze, a zeneszerzőként, szólistaként, zenekarvezetőként és tanárként is elismert és szeretett László Attila. Hetvenedik születésnapja alkalmából instrumentális és énekhangra írt zenéinek, bátran mondhatjuk, slágereinek sorából idéz meg egy-egy félidőre valót.A  

Annak ellenére, hogy nem először osztják meg egymással a színpadot, a „hoztunk valamit magunkból” Beck Zoltán és Grecsó Krisztián első közös munkája. A két művész régóta tartó barátságából született időutazós, zenés irodalmi pódiumest anyaga – ahol a zenész gyakran felolvas, míg az író gitárt ragad – végre lemez formátumban is testet öltött, amelyet természetesen a Müpa közönsége hallhat először. Ugyanígy a Fesztivál Színház színpadán debütál majd Kollár-Klemencz László 2008-ban útjára indított, személyes hangvételű kamarazenekarának legújabb, sorrendben ötödik korongja is. A folyó címre keresztelt album a modern, a klasszikus és a népzene elemeit is magában hordozza, de ahogy a folyó is egy helyről, a dalok is mind az összetéveszthetetlen Kollár-Klemencz-világból erednek.

A Müpa Újévi koncertje fiataloknak lassan már ugyanolyan hagyománnyá válik január 1-jén, mint a lencseevés. Haydn oratóriuma, Az évszakok a klasszikus repertoár egyik alapműve, amelyet ezúttal a világklasszis Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Fischer Ádám közvetlen és érdekfeszítő magyarázatával ismerhet meg az ifjú közönség. Az évről évre a régió legjelentősebb jazztehetségeit bemutató Jazz Showcase is szinte a kezdetek óta jelen van az intézményben. A feltörekvő fiatal formációk mellett természetesen idén sem hiányozhatnak a jazzkörökben már rutinosnak számító együttesek sem: ezúttal Barabás Lőrinc, Csapó Krisztián, azaz KRIZ és a jazzbois koncertjei fogják egy-egy napra feltenni a koronát.

A táncháztól a világzenéig a műfajok változatos kínálatát vonultatja fel A népzene ünnepe. Az egész napos színes programkavalkád egy fergeteges gálaműsorban csúcsosodik majd ki, ahol a szerb gyökereit megidéző Básits Branka, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima díjas Tímár Sára és zenekara, illetve a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály is fellép. De érkezik a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai, a ’60-as, ’70-es évek magyar népzenei vonulatokkal kísérletező együtteseinek repertoárjából táplálkozó folk-rock-zenekar, a MORDÁI és a magyar népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból alakult Magyar Banda is.

Az új évben is folytatódnak a már jól ismert és szeretett sorozatok: a Literárium következő felvonásán a József Attila-díjas Szvoren Edina és novellái kerülnek a fókuszba, a Vers-esteken Kossuth-díjas költőnk, Nagy László költeményeit tolmácsolják majd a Nemzeti Színház művészei, míg a Literárium Extrában Mácsai Pál és Lukács Miklós szemezget a magyar groteszk próza megteremtője, Örkény István legendás egyperceseiből. A Müpa Filmklubbal tovább kalandozhatunk Fellini rendezői világában, legsikeresebb előadásaikkal térnek vissza az ország vezető táncegyüttesei, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és természetesen a Recirquel legnépszerűbb újcirkusz-produkcióit sem kell hiányolniuk a rajongóknak.

A Müpa+ hűségprogram tagjai ezúttal is élhetnek elővásárlási lehetőségükkel, hiszen platina szinten már október 26-án 10 órától, arany szinten 14 órától, ezüst szinten pedig október 27-én 10 órától válthatnak jegyeket. A hűségprogram alapszintű tagjai, valamint a nagyközönség számára október 27-én 14 órától nyílik meg a jegyvásárlás lehetősége a Müpa állandó jegypénztáraiban és online.

Jegyek a Müpa 2023-as koncertjeire >>>

 

Müpa

 

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá